Ugrás a tartalomra

„Kíváncsi voltam, milyen lehet a siketek között versenyezni”

Soós Péter
Utoljára módosítva
2021. szeptember 06. hétfő 12:40
Augusztus 23. és 28. között adott otthont Lublin a hallássérültek 4. atlétikai világbajnokságának, melyen a Miskolc Városi Sportiskola sportolója, Gál Nikolett a harmadik helyen végzett 100 méteres gátfutásban. Majkut Gergely tanítványával beszélgettünk.

A lengyelországi felnőtt világbajnokságon 41 nemzet sportolója vett részt. Mint arról korábban beszámoltunk, a mindössze 17 (!) éves miskolci atléta a harmadik legjobb, 15.02-es idővel jutott döntőbe. A fináléban még javított is idején, 14.89-cel bronzérmet szerzett a győztes orosz Anastasia Andreevna Klechkina és az ukrán Yuliia Shapoval mögött, Tóth Anna gátfutó után újabb szenzációs MVSI-s sikert elérve.

Fotó: Facebook/2021 World Deaf Athletics Championships

minap.hu: Hogy jött az ötlet, hogy indulsz a hallássérültek világbajnokságán, a felnőtt mezőnyben?
Gál Nikolett (G. N.): Az edzőm javaslatára indultam el ezen a versenyen, mert azt mondta, hogy az eredményeim alapján jó esélyeim vannak.

minap.hu: Pedig az „épek” közt is sikeres vagy, hiszen ötszörös korosztályos országos bajnoknak mondhatod magad.
G. N.: Kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet a siketek között versenyezni.

minap.hu: Milyen volt a vb miliője Lengyelországban?
G. N.: A hangulat nagyon jó volt. Az elején furcsálltam, hogy minden csendben zajlik, és csak jelbeszéddel kommunikálnak, de aztán egyre többet megtanultam a jelelésből, és így sokkal jobban értettem a versenyzőtársaimat. Nagyon jó érzés volt a világ különböző nemzetiségű atlétáival megismerkedni, eddig erre nem nagyon volt lehetőségem.

minap.hu: Elégedett vagy az eredményeddel?
G. N.: Nagyon elégedett vagyok, amikor beértem a célba és megtudtam, hogy bronzérmes lettem, az valami leírhatatlan érzés volt. Nem hittem el, hogy ez megtörtént, és még most sem tudom felfogni.

minap.hu: És a futásoddal?
G. N.: Talán az elejét futhattam volna kicsit gyorsabban, de alapvetően jónak éreztem a futást, főleg a végén, amikor sikerült hajráznom is egyet. (A negyedik helyről, bő méteres hátrányt behozva lett harmadik Niki – a szerk.)

minap.hu: Miben szeretnél javulni?
G. N.: A rajtoláson, a karmozgáson és a gyors lelépéseken szeretnék javítani.

minap.hu: Magyar bajnokként ez az érem hova kerül majd a vitrinedben?
G. N.: Büszke vagyok a magyar bajnoki címre, amit csapatban értünk el, de az egyéni érmeim közül a világbajnoki bronzérem az eddigi legnagyobb eredményem.

minap.hu: Mik a közeli és távoli céljaid? Jövőre rendezik a hallássérültek olimpiáját…
G. N.: Ebben a szezonban még lenne két versenyem, a liga-döntő és az ügyességi gátfutó csapatbajnokság, amin a cél az aranyérem megszerzése. Hosszú távú célom pedig az, hogy kijussak a siketlimpiára, és minél jobb teljesítményt nyújtsak.

További hírek

Olvasnivaló