A Miskolci Állatsegítő Alapítványt (MÁSA) sem kerülik el a nehéz körülmények. Horváth Rita telephelyvezető elmondta, ma Magyarországon mintegy 2 000 000 kutya él, nekik nagyjából a 10 százalékuk, azaz körülbelül 200 000 egyed kóborol.
A MÁSA évente 700-800 állat ellátásába tud besegíteni, ugyanis a menhelyük ennyit képes fogadni. „Ezzel eléggé a kapacitásaink határát feszegetjük” – fűzte hozzá a telephely vezetője. Ezt követően arra tért át, hogy a gazdasági problémák őket is érintik, például kevesebb adomány érkezik be hozzájuk.
„Azt kérnénk az emberektől, hogy ha kóbor kutyát találnak, próbáljanak ők is valamilyen megoldást találni. Mi segítünk, ha befogadják ideiglenesen az állatot: elkezdjük az oltási programot, vagy élelemmel is tudunk valamennyire segíteni. Teli van a menhelyünk és nem tudunk mindenkin segíteni sajnos” – szólt az állatbarátokhoz Horváth Rita.
A Miskolc Televízió kamerájának azt is elmondta, hogy aki támogatni szeretné a menhely működését, az kutya-macska étellel, cicaalommal, fertőtlenítő szerekkel, nem használt ágyneművel, ruhákkal, törölközőkkel tud elsősorban segíteni.
A hontalan és kóbor állatok napja 1992. óta augusztus 16-ra esik. Az Amerikai Egyesült Államokból elindult kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a szabadban, gazdátlanul élő állatok problémájára. Emellett fontos üzenet az ivartalanítás fontosságának hangsúlyozása is.