Ugrás a tartalomra

Kötelező a maszkviselés a megyei központi kórházban és tagkórházaiban

Létrehozva
Az egészségügyi intézmény közleménye szerint erre a különböző légúti megbetegedések emelkedő száma miatt van szükség.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A különböző légúti megbetegedések emelkedő száma miatt november 27-étől, hétfőtől kötelező maszkviselés a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházban és minden tagintézményében – írja honlapján közzétett közleményében az egészségügyi intézmény.

A munkavállalók – egészségügyi és egészségügyben dolgozók, külső partnerek egyaránt – a járó- és fekvőbeteg ellátó épületeken belül kötelesek maszkot viselni – teszik hozzá. Ez alól kivételt csak azok a helyiségek jelenteknek, melyeket kizárólag a dolgozók használnak. Ilyenek az orvosi szobák, irodák, teakonyhák, pihenő helyiségek, öltözők vagy a dolgozói központi étkezde is.  

Hozzátették, a zárt térben szervezett nagy létszámú rendezvényeken, értekezleteken szintén kötelező maszkot viselni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház tagintézményeként működik Miskolcon a Semmelweis Kórház és a Szent Ferenc Kórház és a Diósgyőri Kórház–Rendelőintézet, a megyében pedig a Szikszói Kórház és a Mezőkövesdi Rehabilitációs Központ is.

Ez is érdekelhet

Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.