Ugrás a tartalomra

Lekapcsolták a beszerzőkörútról hazatérő drogdílert

Létrehozva
Rendőrök csaptak le egy beszerzőkörútról hazatérő kábítószer-kereskedőre szombaton Győrben, a Hollandiából behozott kábítószergyanús anyag feketepiaci értéke 3 millió forint - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap a police.hu-n.

A gyanúsítotthoz egy nyomozás során jutottak el a rendőrök. A 39 éves férfi néhány napos külföldi tartózkodás után szombaton érkezett vissza Magyarországra, győri lakóhelyére azonban már nem tudott bejutni, mert a rendőrök az ingatlan udvarán elfogták.
    
Ruházatának és poggyászának átvizsgálásakor fóliába tekert csomagot és több kisebb méretű fémdobozt találtak. A férfi elmondta, hogy a csomagban egy kilogramm amfetamin, a fémdobozokban pedig meszkalin gomba van. Élettársának táskájából a férfi elmondása szerint saját használatra szánt kábítószer került elő.
    
A lefoglalt és jelenleg szakértő által vizsgált kábítószergyanús anyag körülbelül 1000 adagra porciózható.
    
A nyomozók a pár mindkét tagját előállították, a férfit kábítószer-kereskedelem, míg élettársát kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.