Ugrás a tartalomra

Lezárták a Mélyvölgy utcát

Létrehozva
Az év elején kezdődött avasi csapadékvíz-elvezetési beruházás munkái azonban hamarosan befejeződnek.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az utolsó nagyobb fázis színhelye a Mélyvölgy utca, amelyet csütörtöktől lezártak, a tervek szerint november közepéig. A lezárás az ott lakók, pincetulajdonosok, arra közlekedők érdekében és velük egyeztetve szakaszosan történik: a 110 méteres útszakaszon 30 méterenként, négy ütemben. A munka a Papszer és Mélyvölgy utca csatlakozásánál, annak a gépjármű-forgalom elől való lezárásával indult – tájékoztatta szerkesztőségünket a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Kép

Kisebb munkákat, javításokat az Avas más pontjain – így a Reményi utcában, a Középső, a Felső, az Arnóti és a Zsolcai sor egyes szakaszain, valamint két lépcsősoron – szintén végeznek jelenleg is, illetve a következő hetekben. Ezek is részei annak az uniós, illetve állami finanszírozású projektnek, aminek köszönhetően összesen hét kilométeren nyílt felszíni vízelvezetést építenek ki a történelmi Avason. A 800 millió forint keretösszegű beruházás januárra készül el teljesen.

Korábban írtuk:

Forgalmi korlátozás lesz a Görgey úti körforgalomnál

Lakossági tájékoztatás a történelmi Avas csapadékvíz-elvezetéséről

Csapadékvíz-elvezető építése miatt zárják le a Toronyalja utcát

Csapadékvíz-elvezető rendszer épül a történelmi Avason

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.