Ugrás a tartalomra

Napokon belül megkezdik a harsányi felüljáró átépítését

Létrehozva
A kivitelezés több ütemben folyik majd, és várhatóan szeptemberre fejeződhet be.   

Kép
Pesti úti felüljáró. Fotók: Mocsári László

Április ötödikén, vagyis most pénteken megkezdődik a harsányi felüljáró átépítése – közölte kedden a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A tájékoztatás szerint a műtárgy néhány éve egy balesetben sérült meg súlyosan, a pénteken kezdődő munkálatok miatt hétvégétől új forgalmi rend lép életbe a területen.

– A felüljáró átépítése csak az érintett utak kapacitáscsökkenésével valósítható meg, ezért a csomópont környezetében torlódásokra és a menetidő jelentős növekedésére kell számítania a közlekedőknek. A beruházás szeptemberig tart majd – írták, hozzátéve, hogy az autósoktól türelmet kérnek, már csak azért is, mert a munka az ő érdekükben történik.  

 Amint fogalmaznak, a kivitelezés ideje alatt a forgalomtereléseket több ütemben alakítják ki a szakemberek, melyről a cég folyamatosan tájékoztatja majd a közlekedőket, illetve az új forgalmi rendre kihelyezett jelzőtáblák is figyelmeztetnek majd.

Kép
Megújul a felüljáró.

– Az első ütemben, az április 5-i hétvégétől Mályi felől Miskolc irányába a bevásárlóközpont előtti körforgalom felé vezető úton, illetve a körforgalmon keresztül lehet tovább haladni. Miskolc belvárosából a Harsány irányú útvonal nem változik, viszont Mályi és a bevásárlóközpont felől Harsány irányába a körforgalmon keresztül a 3-as főút felé kell tovább haladni, majd a főút csatlakozásában, jelzőlámpás irányítás mellett balra kanyarodva, a már megszokott útvonalon érhető el Harsány – sorolják.

Harsány felől – folytatódik a közlemény – Miskolc irányába szintén nem használható a felüljáró, ezért a felüljáró előtt balra kanyarodva kell tovább haladni a 3-as főút felé és az ott átalakított csomópontban jobbra Mályi felé, balra kanyarodva pedig Miskolc belvárosa és a bevásárlóközpont felé lehet eljutni. A 3-as főúton a belváros irányából a bevásárlóközpont, a déli ipari park és az M30-as autópálya kétféleképpen közelíthető meg. Egyik a Bogáncs utcai balra kanyarodó sáv a jelenlegi formájában, másik pedig egy új balra kanyarodási lehetőség a Déli utcai jelzőlámpás csomópontban.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.