Ugrás a tartalomra

Négyezerötszáz orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. december 08. csütörtök 15:23
Miután a parlament elfogadta az egészségügyi törvény módosítását, a magyar orvostársadalom tiltakozó akciót tervez. 
Középen Álmos Péter (illusztráció, fotó: MOK)

Rendkívüli, országos küldöttgyűlést hív össze 2023 elejére a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – jelentette be a Népszavának nyilatkozva Álmos Péter, a kamara alelnöke. Ezen az ülésen születhet döntés arról, milyen tiltakozó akciót támogat a magyar orvostársadalom, miután a parlament elfogadta az egészségügyi törvény módosítását, ráadásul úgy, hogy a kormányzat a módosítások kidolgozásakor nem vette figyelembe a MOK javaslatait.

Álmos Péter elmondta, az utóbbi napokban felmérést indítottak, és három nap alatt nyolcezer tagjuk reagált. Jelentős többségük szükségesnek tartja a küldöttgyűlés összehívását, emellett 4500 orvos nyilatkozott arról, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseikről állították ugyanezt. A válaszadók közel harmada az alapellátásban, a többség szakrendelőben, illetve kórházban dolgozik.

A MOK egyelőre nem gyűjti a felmondásokat, most csak a tagság szándékainak felmérése volt a céljuk – mondta az alelnök.

A kamara arra kérte korábban Novák Katalin köztársasági elnököt, küldje vissza megfontolásra a parlamentnek az egészségügyi törvény szerdán elfogadott módosítását, hogy olyan törvény születhessen, ami mögött valós szakmai konszenzus van. Ez nem történt meg, a köztársasági elnök aláírta a törvénymódosítást. 

„A legnagyobb probléma, hogy az orvostársadalom megkerülésével a gyógyítókra hárítanak olyan problémákat, amelyek veszélyeztetik a betegbiztonságot. Például ha egy orvost a törvényben leírt módon elvezényelhetnek, mi lesz azokkal a betegekkel, akiket addig ő gondozott? A kamara szerint ez nem oldja meg a szakemberhiányt, hiszen ma már szinte minden szakma hiányszakma. Mi azt is szeretnénk, hogy ahol nem biztosítható a minőségi ellátás, azokat a szolgáltatási helyeket ne tartsuk fenn tovább. Problémát láttunk abban is, hogy úgy vezetnék be az orvosi munka minőségértékelését, hogy az ahhoz kötődő premizálásra nincs a rendszerben pluszforrás” – idézte az alelnököt a telex.hu

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!