Az elmúlt két közgyűlésen tárgyalták azokat az előterjesztéseket, melyeket Miskolc jegyzője terjesztett a grémium elé. Miután a polgármesteri hivatal egy olyan költségvetési szerv, amely korlátozott keretekkel rendelkezik, Ignácz Dávid szerint a megugró energiaárakra mindenképp reagálniuk kellett. Annál is inkább, mivel a város a nagy mennyiségű közfeladatának ellátására biztosított állami forrásokon túl nem rendelkezik saját bevétellel. A távhő ára ugyanakkor szinte egyik napról a másikra növekedett a tízszeresére, ezzel a fűtéskiadás a korábbi kettő helyett immár húsz százalékot hasít ki a hivatali költségvetésből.
Első lépésként a Petőfi utca 39. szám alatti Szociális és Köznevelési Osztály épületének a bezárása mellett döntöttek – az ottani kollégákat a Városház tér 8. alá költöztették át. Ezt követte a kormányzati utasításhoz részben igazodó, mintegy háromhetes (tizennégy munkanapon át tartó) igazgatási szünet elrendelése, amikor is a leghidegebb téli időszakban fogják a fűtést a lehető legminimálisabbra csökkenteni az épületben. Ennek értelmében december 17-től január 8-ig bezárólag az ügyfélszolgálati időtartam is lerövidül: kedden és csütörtökön nyolc és tizenhat óra között fogadják a lakosságot. A hivatalvezető kiemelte: prioritást élvez szakembereik munkahelyeinek megtartása, így nem is kérdéses, hogy az épületek fogyasztásán takarékoskodnak elsőként. Egyesek szabadságon, mások home office-ban, néhányan pedig ügyeletben lesznek majd – jóllehet, a fontos és határidős munkákat ellátják majd.
Ignácz Dávid hozzátette, ezek csak a nagy volumenű intézkedések, amiken kívül számos egyebet megléptek már. Ekképpen állítják át vezetékes telefonhálózatukat mobiltechnológiára, vagy kezdenek iratselejtezésbe – mind-mind apró tételnek tűnnek, ám ha összeadódnak, több százmillióra rúgnak szerinte. Végezetül hangsúlyozta: az ország több mint háromezer önkormányzata szembesül ugyanezekkel a kihívásokkal. Valamennyi elsődleges feladataként kell, hogy kezelje a szociális ellátások biztosítását, az egészségügyi intézmények, iskolák és óvodák fenntartását, valamint a közigazgatást szolgáló hivatalok működtetését. E vészterhes időszakban kéri Miskolc lakosainak türelmét és megértését a városháza. – Ezek nem öncélú intézkedések. Nem ártani szeretnénk, hanem a túlélést biztosítani – fogalmazott a jegyző a stúdiónkban.