Ugrás a tartalomra

Összehozta a járvány a hallgatókat a mentősökkel

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. január 27. csütörtök 16:29
Az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem, amit csütörtök délután írtak alá a felek.
„Ha kell, tesztelést végeznek, ha kell, az oltásban vesznek részt a tanulás mellett." | Fotók: Juhász Ákos

Az egyetem – megfogalmazott szándékai alapján – egyfajta innovációs ökoszisztémaként szeretne funkcionálni, melynek értelmében az intézmény nemcsak reagálna a környezetére, hanem egyfajta katalizátorként próbálná azt formálni. – Az egyetem kiemelt célja, hogy kapcsolatait elmélyítse a különféle szakmai szervezetekkel, ezzel kölcsönös segítséget nyújtva egymásnak – hangzott el Horváth Zita rektor részéről, aki hangsúlyozta, a jelen megállapodás nem kizárólag az Egészségtudományi Kart érinti. Emlékeztetett egyúttal, hogy intézményük a megyei és regionális mellett az országos együttműködésekben is egyre inkább aktív.

– A mai együttműködési megállapodás onnét ered, hogy hallgatóink a pandémia elején önkéntesen csatlakoztak a mentőszolgálat munkájához, segítették a bajtársakat már a mintavételek során is. Ez a másfél éves szoros együttműködés kialakította a közös gondolkodást – elevenítette fel Kiss Tóth Emőke. Az Egészségtudományi Kar dékánja kitért arra is, hogy milyen oktatási, kutatási és társadalmi missziós együttműködő tevékenységekre kell számítani a jövőben.

Valamennyi kar összegyűjtötte azokat az izgalmas területeket, amelyek találkoznak az OMSZ lehetőségeivel: a jogászok a betegjogok és adatvédelem, a zenészek a zeneterápia, míg a műszakisok például a térinformatika és geostatisztika kapcsán segítenek. A mentőszolgálat minősített oktatói pedig már egy ideje részt is vesznek az egyetem életében.

Az együttműködés célja, hogy a felek kölcsönösen segítsék egymás munkáját szakmai, oktatási, tudományos-kutatási feladatok körében 

– Célunk egy olyan stratégiai együttműködés, amely nem csupán a COVID-dal szembeni aktív küzdelemről szól. Olyan jövőbe mutató fejlesztési projekteket szeretnénk, amelyek akár a gazdasági innovációt is segíthetik – fejtette ki Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója, hozzátéve, életszerű tapasztalataikkal komplett életpályákat tudnak felmutatni a hallgatóknak, miközben az egyetemi diszciplínákon keresztül a mentőszolgálat figyelemmel követheti a számukra is nélkülözhetetlen műszaki tartalomváltozásokat.

A sajtótájékoztatón Kádár Balázs, az OMSZ regionális igazgatója is megjelent.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!