Ugrás a tartalomra

Sapkájukat égbe hajították, ám előtte még szavukat adták

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. június 01. szerda 16:13
Fogadalmuk szerinti szolgálati kötelezettségüket akár életük kockáztatása árán is teljesíteni készek azok a rendőrnövendékek, akik szerda délelőtt tették le esküjüket a Miskolci Rendvédelmi Technikum kibocsátó ünnepségén.
Képgaléria: Horváth Csongor

A nyár első naptári napján az intézmény alakuló terén búcsúztatták a 2020/2022-es, valamint a 2021/2022-es évfolyam végzős rendőreit. A tanulói állomány ünnepélyes rendőri fogadalmát követő ceremónián felszólaló Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy szerint nem volt egyszerű idáig eljutniuk sem a tanulóknak, sem pedig a tanároknak, miután a járvány alatt olyasfajta körülményeket kellett megtapasztalniuk, amit a korábbi évfolyamban soha korábban – majd a még inkább gyakorlatiasabbá alakított képzés is újabb kihívások elé állította a rendfenntartó-tanoncokat.

– Országos szinten nő a nyomozási hatékonyság, melynek eléréséhez minden egyes rendőrszolgálati ág minden egyes munkavállalójára szükségünk van – mutatott rá a közbiztonsági mutatók javulásához elvezető tennivalókra a Budapesti Rendőr-főkapitányság főkapitánya, aki arra is felhívta a végzősök figyelmét, hogy a most elmondott esküjük egész pályafutásukat végig fogja kísérni. – Óriási feladatra vállalkoztak, ám nem lesznek egyedül – hangsúlyozta beszédében a fővárosból érkező elöljáró.

– A rendőrség márpedig egy nagy család: többet dolgozunk csapatban, mint egyénileg – húzta alá Járdánházy Ákos stábunk megkeresésekor. Az iskola tanulmányi emlékérmében részesített kétéves képzésben résztvevő kadétja felidézte: az első év nagyon nehéz volt számára. – Nehéz volt az online oktatásban, hogy nem voltunk együtt, nem tudtunk igazán koncentrálni – fogalmazott a végzős. 

Évfolyamának legjobbja is távozik a technikumból. A próbaidős rendőrőrmester saját bevallása szerint számos élményt és új barátságot adott számára az intézmény. Vigh Dóra a későbbiekben egyetemen szeretne tiszti beosztást szerezni, addig viszont járőrként fog szolgálni. Csakúgy, mint kétszáznál is több, teljes intézkedési jogkörrel rendelkező pályatársa. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!