Ugrás a tartalomra

Világszerte pusztít a majomhimlő, de európai járvány nem valószínű

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. szeptember 24. kedd 15:21
Közép-Afrikában majomhimlő járvány tört ki, de kontinensünkön még csak behurcolt esetek fordultak elő.

Világszerte egy halálossá válható kór tartja rettegésben az emberiséget. A fekete himlő emlékeit idézi a majomhimlő, amely Afrikában már járványt robbantott ki. Utánajártunk, hogy hazánkban mekkora az esélye egy majomhimlő pandémia kirobbanásának. 

- A majomhimlőnek két típusa van: klád1, amely a közép-afrikai kongói típus és a klád2, a nyugat-afrikai. A veszélyesebb a kongói típus, amely egyelőre csak Közép-Afrikában fordul elő. Ott lokálisan járványt okoz. Szoros kontaktuson keresztül fertőz és viszonylag nagy, 5-7 százalékos halálozási aránnyal jár, elsősorban fiatal 17 év alatti gyerekek között. Mindössze egy-két behurcolt eset jelent meg, például Svédországban és Thaiföldön – nyilatkozta portálunknak Rusvai Miklós virológus. 

- A járvány azóta ütötte fel a fejét, amióta felnőtt az a generáció, amit már nem immunizáltak a fekete himlő ellen, mert a fekete himlő vakcina véd a majomhimlő ellen is. Az utolsó fekete himlős esetet 1978-ban észlelték, azóta megszűnt a Földön ez a betegség. Emiatt még Afrikában is megszüntették a vakcinázást, ahol a fekete himlő előfordult. Így viszont volt olyan év, amikor 20 ezer majomhimlő eset jelent meg a fekete kontinensen, főleg a fiatalok körében, akik már nem immunisak és ez számában folyamatosan növekszik – fejtette ki. 

Elmondta, hogy a majomhimlő tünetei meglehetősen riasztóak. Göbök jelennek meg a bőrön, amelyek aztán gennyes kiütésekké válnak. Ehhez láz, ízületi fájdalmak, rosszullét társul. 
- Három-négy hét alatt lehet felépülni a betegségből. Kizárólag tüneti kezelés lehetséges. Éppen ezért a legveszélyeztetettebbek az immunhiányosak, például a HIV pozitívak, a transzplantáció után lévők és a tumor ellenes kezelést kapók. A fejlett országokban a tüneti kezelésre gyógyszerek is rendelkezésre állnak – tudatta a szakember. 

Hozzátette, hogy a WHO vészhelyzetet hirdetett. Bár mivel a terjedéshez szoros kontaktus szükséges, ezért nem valószínű, hogy világjárvány alakul ki. A víruskutató úgy vélekedett, hogy a vészhelyzet bevezetésének célja, hogy az eddig vakcinát gyártó országok felajánlják készleteiket azoknak a szegény országoknak, amelyek nem rendelkeznek vakcinakészletekkel. - Ez egy hagyományos, a világon először gyártott vakcina, amelyet 1796-ban alkalmaztak először és már több mint kétszáz éve bizonyítja a hatékonyságát – mondta. 

Tájékoztatta kollégánkat, hogy 2022-ben a kevésbé veszélyes, klád2-es nyugat-afrikai típust széthurcolták szerte a világban. 
- Ez 117 országban okozta körülbelül százezer ember megfertőződését. Magyarországon akkor körülbelül 70 esetet regisztráltak főleg homoszexuális férfiak körében egy féléves periódusban. A járvány valószínűleg egy kanári-szigeteki fesztiválon tört ki, de sikerült megfékezni – részletezte. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!