Ugrás a tartalomra

Az idősgondozással foglalkozók is kapnak védőfelszerelést

Létrehozva
Megkezdi a maszkok osztását a miskolci önkormányzat. Erről is döntött hétfői ülésén a miskolci operatív törzs.
Kép
Illusztráció!

Az elosztásnál fontos szempont volt, hogy olyanok kapják a maszkot, akik fokozott kockázatot jelentenek az általuk gondozott személyekre – olvasható a városháza hétfő este kiadott közleményében.

Mint írják, ez alapján a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) azon munkatársai kapnak ebből a védőfelszerelésből, akik az idősgondozás során közvetlen kapcsolatba kerülnek az idős betegekkel, de az ügyeletes óvodák és bölcsődék, valamint a házi- és gyermekorvosi rendelők részére is oszt maszkot az önkormányzat.

Fontos felhívni a lakosok figyelmét – írják –: a maszk a betegségtől nem véd, de abban segít, ha valaki fertőzött, az ne adhassa át a betegséget másoknak. S mivel ezen eszközök nem nyújtanak védelmet a koronavírussal szemben, ezért a miskolci önkormányzat továbbra is arra kéri a miskolciakat, ha tehetik, maradjanak otthon. Ez a leghatásosabb védelem ebben a járványhelyzetben.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.