Ugrás a tartalomra

Koronavírussal fertőzött Károly herceg

Létrehozva
Elkapta a koronavírust a brit trónörökös. II. Erzsébet királynő 71 éves fia enyhe tünetekkel karanténban van - írta a BBC.
Kép
Forrás: Chris Jackson / Getty Images Hungary

Károly herceg felesége, Kamilla, cornwalli hercegné tesztje negatív lett, de mindketten elkülönítve a skóciai Balmoral kastélyában tartózkodnak. Egyelőre nem tudni, hogy a 71 éves Károly herceg kitől kaphatta el a fertőzést. A királyi ház közleménye szerint „a walesi herceg koronavírus-tesztje pozitív lett. Enyhe tünetei mellett közérzete jó, otthonról dolgozik az utóbbi napokban, a megszokott módon.” 

Találkozók akadtak

Károly herceg utolsó nyilvános megjelenése március 12-én volt. Emellett azonban voltak magántalálkozói is, amelyeket a járvány ellenére sem mondtak le. A jelentésből nem derül ki, hogy mikor találkozott legutóbb II. Erzsébettel.

Az Egyesült Királyságban több mint nyolcezer fertőzöttet tartanak számon, a halálos esetek száma szerdáig 422 volt.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.