Ugrás a tartalomra

Pozitív lett Győr polgármesterének második koronavírustesztje

Létrehozva
Pozitív lett a második koronavírustesztje Győr polgármesterének, aki ezt szerda este közölte az MTI-vel, hozzátéve: tünetei nincsenek és házi karanténba vonul.

Dézsi Csaba András azután végeztette el a két tesztet önköltségen egy magánlaborban, hogy kiderült, a város jegyzőjének, Lipovits Szilárdnak pozitív eredményt mutatott a koronavírustesztje, a jegyzőnek előző hét elején lázzal és felső légúti huruttal kísért tünetei is voltak.
    
Győr kormánypárti polgármestere közleményében azt írta, az első teszt, amelyet március 27-én, pénteken végeztek el, negatív lett. A második tesztet kedden készítették el, az eredményt szerda este kapta meg.
    
Közölte, tünetei továbbra sincsenek, de a szükséges intézkedéseket azonnal megtette: az eredményről tájékoztatta háziorvosát és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályát, valamint az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonul.
   
 "A győriek továbbra is számíthatnak rám, hiszen otthonról dolgozom tovább" - írta, hozzátéve:  a munka ilyen rendkívüli körülmények között sem állhat meg.

(Kezdőkép forrása: mandiner.hu)

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.