Ugrás a tartalomra

Megrohamozták a maszkokért a miskolci rendészeket

Létrehozva
Miskolc önkormányzata továbbra is kiemelt figyelmet fordít az idősek, a legveszélyeztetettebb korcsoport egészségének megóvására, ezért a városvezetés közbenjárásra a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai péntek reggel megkezdték az ingyen maszkok osztását a piacokon vásárló 65 év feletti miskolciak körében.

A rendészek kora délelőtti beszámolója szerint a vártnál nagyobb volt a látogatottsága a Búza téri piacnak, emiatt gyorsan elfogyott a pénteki kiosztásra tervezett több száz maszk. A szakemberek sajnálattal tapasztalták, hogy az osztásnál megrohamozták őket, olyanok is vittek maszkot, akiknek volt ilyen védőfelszerelésük. A roham miatt a rendészeknek nehézséget okozott a 1,5 méteres távolság betartatása is.

Veres Pál, Miskolc polgármestere ezért arra kér mindenkit, hogy tartsák be a veszélyhelyzetre vonatkozó szabályokat, vegyék figyelembe a kormányzati, önkormányzati intézkedéseket. Minden miskolci érdeke, hogy a járványveszélyt megfékezzük, ehhez azonban az kell, hogy figyeljünk egymásra.

A rendészek hetek óta kemény munkát végeznek, az első vonalban harcolnak a miskolciakért, dolgoznak a miskolci idősekért, napi szinten ellátják őket a szükséges élelmiszerekkel, gyógyszerekkel. Munkájukra szükség van, az ő egészségüket is védeni kell. Veres Pál ezért is kér minden miskolcit, hogy ők is vigyázzanak a rendészekre, tartsák be a szabályokat, rendelkezéseket. Minden intézkedés Miskolc, a miskolciak érdekében történik.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.