Ugrás a tartalomra

Országos tisztifőorvos: a járvány nyugvópontra érkezett

Létrehozva
A járvány nyugvópontra érkezett, amit az is igazol, hogy nem történtek jelentős változások a járványügyi adatokban az elmúlt huszonnégy órában - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a járvány kezdete óta igazoltan 3954-en fertőződtek meg a koronavírussal, a fertőzöttek száma 24 óra alatt 23-mal nőtt, csaknem annyival, mint az elmúlt napokban. Hozzátette, az elhunytak száma 5-tel, 539-re nőtt, 2205-en pedig meggyógyultak. A gyógyultak majdnem kétszer annyian vannak, mint az aktív fertőzöttek, akikből 1210-et tartanak nyilván.

Szólt arról is, hogy a veszélyhelyzet június 20-ai megszűnésével egy időben változnak az idősek és a zárt közösségekben élők érdekében bevezetett intézkedések, és részlegesen feloldják a látogatási tilalmat a szociális intézményekben.

Ezzel kapcsolatban elmondta, így lehet majd az idősotthonokban és valamennyi, szociális ellátást nyújtó intézményben az ott lakókat és gondozottakat látogatni, fenntartva a maximális biztonságot. Látogatóba csak egészséges családtag mehet, de ő is maszkban, és a bejáratnál biztosítani kell neki a kézfertőtlenítés lehetőségét. Ha egy szobában több gondozott lakik, a helyiségbe egyszerre csak egy látogató mehet be. Az otthon falai között vallási esemény is megtartható lesz a szociális távolság betartásával, illetve fodrászt, pedikűröst is fogadhat a bent lakó.

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is: ezekbe a szociális intézményekbe új lakó vagy kórházból visszatért lakó csak úgy vehető fel, ha négy napnál nem régebbi laboratóriumi vizsgálat igazolja, hogy nem fertőzött. Ha valakit az intézmény falai között különítettek el koronavírus-fertőzés miatt, őt továbbra sem lehet látogatni - tette hozzá.

Müller Cecília egyúttal megköszönte a szociális intézményekben dolgozók munkáját, akik - mint mondta - hónapokig hősiesen helytálltak, "messze munkaköri kötelességükön túl nyújtottak ellátást".

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.