Ugrás a tartalomra

„A vírus itt van": hatósági karanténban Gulyás Gergely és Orbán Balázs, Hollik tesztje pozitív (Frissítve!)

Létrehozva
Szerda óta hatósági karanténban van a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen voltak, amelyen egy résztvevő koronavírustesztje pozitív lett. Később kiderült: Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatójának tesztje is pozitív.

Hollik István ezt csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be. Azt írta: hétfőn és kedden rosszul érezte magát, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit közéleti évadnyitóra figyelemmel azt tartotta felelős magatartásnak, ha tesztelteti magát. Miután tesztje pozitív lett, elővigyázatosságból minden programot lemondtak, Hollik István pedig azonnal karanténba vonult.

Hozzátette, múlt szombaton részt vett egy magánrendezvényen, s onnan is – a szabályok szerint – leadta minden kontaktját a hatóságok felé. Ez érint több kormánypárti politikust is.

Kitért arra is, hogy a nyáron nem járt külföldön és minden szabályt betartott. „Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől” – szögezte le, hozzátéve: a karantén szabályait betartva dolgozik tovább.

Kép

A Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményéből azt is megtudtuk korábban, hogy Gulyás Gergely szerdán elvégzett koronavírustesztje negatív lett.

A hatósági karantén megszüntetése, a pénteki kormányülésen való részvétel és az azt követő kormányinfó megtartása csak a pénteki második koronavírusteszt negatív eredménye után lehetséges – írták.

Ez is érdekelhet

Egészségesebb és rugalmasabb lett a gyermekétkeztetés
EgészségMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészség
Egészségesebb, ugyanakkor élvezhetőbb közétkeztetést céloznak a tavaly módosított táplálkozás-egészségügyi előírások.
Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.