Ugrás a tartalomra

Bővül azok köre, akik ingyenesen használhatják a közösségi közlekedést

Létrehozva
Az intézkedést egy, a járvány miatt meghozott kormányrendelet értelmében vezetik be a miskolci buszokon és villamosokon is.

Egy új kormányrendelet értelmében a járványhelyzet miatt bővül azok köre, akik ingyenesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést.  A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. közleménye szerint az egészségügyi dolgozókon kívül díjmentesen utaznak járataikon:


- a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgozók
- a közszolgálati vagy a kormányzati szférában dolgozók
- a honvédelemben dolgozók

- a rendvédelmi szerveknél dolgozók

-a veszélyhelyzettel összefüggő, illetve a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat ellátó személyek.
 

Az MVK Zrt. járatai csak a kormányrendeletben megjelent igazolással vehetőek igénybe díjmentesen.
A közlekedési cég arra kéri az érintetteket, hogy mindig tartsák maguknál az ingyenes utazáshoz szükséges, intézmény által kitöltött és pecséttel ellátott igazolást, valamint személyazonosság igazolására alkalmas okmányukat. A díjmentes utazás 2021. február 8-ig vehető igénybe.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az egészségügyi dolgozók és az egészségügyi képzésben résztvevők november 11-e óta utazhatnak ingyenesen a közösségi közlekedésen, a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Hasonló döntést hoztak annak márciusban a járvány első hullámában is.

Ez is érdekelhet

Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.