Ugrás a tartalomra

Alternatíva vakcinaszkeptikusoknak

Létrehozva
Jóváhagyta az EMA a Pfizer Covid elleni tablettáját.

Bizonyos feltételek mellett jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön a Pfizer által fejlesztett Covid-elleni tabletta forgalmazását az unió területén – írja a Reuters-ra hivatkozva a HVG. A Paxlovid nevet viselő gyógyszert a magas kockázati csoportba eső felnőttek kezelésére lehet majd használni. Nem ez azonban az egyetlen szájon át szedhető Covid-gyógyszer: az USA-ban - a Pfizer terméke mellett - engedélyt kapott a Merck által gyártott Molnupiravir is. Ennek is zajlik az uniós engedélyeztetése, bár ez a gyógyszer lényegesen kevésbé bizonyult hatékonynak, mint azt korábban gondolták.

A Paxlovidról azonban úgy tartják, nem csak a korábbi variánsok, de az omikron ellen is hatásos lesz.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Újabb adomány érkezett a kórházhoz
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ismét komoly felajánlásban részesült.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Csalánfélék, lórom, útifű – fokozatosan nő a pollenkoncentráció
EgészségBelföld
Fokozatosan emelkedik a pázsitfűfélék és a kora nyári gyomok pollenkoncentrációja.