Ugrás a tartalomra

Két új helyszínen érhetők el a Barlangfürdő aquaterápiás részlegének egyes kezelései

Létrehozva
A Barlangfürdőben szeptember elején bekövetkezett tűzesetet követően a Miskolci Fürdők Kft. kénytelen volt szüneteltetni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által támogatott aquaterápiás kezeléseket. Egy részük most újra igénybevehető más helyszíneken.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Miskolci Fürdők Kft.-től kapott tájékoztatás szerint, az átszervezéseknek köszönhetően december másodikától két új helyszínen is elérhetők lesznek az alábbi szolgáltatások:

- Ellipsum Élményfürdő (3519 Miskolc, Aradi sétány 1.): orvosi gyógymasszázs, víz alatti csoportos gyógytorna. 

- Selyemréti Strandfürdő (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 58.): orvosi gyógymasszázs. 

Az a vendég, aki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott kezelést vesz igénybe, két óra időtartamra használhatja az Ellipsum Élményfürdő vagy a Selyemréti Strandfürdő medencéit is, ingyenesen.

A Miskolci Fürdők Kft. minden érintettet vár az új helyszíneken, valamint köszöni a türelmet és a megértést, amelyet a szolgáltatások átszervezése során tanúsítottak - áll a közleményben. 

További információk a kúrahosszabbítással, valamint a gyógyászati szolgáltatással kapcsolatban:
Miskolci Fürdők Kft. – Gyógyászat
Telefon: +36 46 561 360
E-mail: gyogyaszat@miskolcifurdok.hu

Kép
 

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.