Ugrás a tartalomra

Az ápolói munka nem szakma, hanem hivatás

Létrehozva
A Magyar Ápolók Napja alkalmából köszöntötte a szakterületen dolgozó munkatársait a vármegyei kórház vezetése, majd pódiumbeszélgetést tartottak a hivatásról, életutakról és a családról.
Kép
A betegápolás nem szakma, hanem hivatás. Fotó: Osztie Tibor

Vas Mónika, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója az ünnepségen elmondta, 2014-ben az országgyűlés február tizenkilencedikét a magyar ápolók napjává nyilvánította. Ezt ünneplik a mai napon a vármegyei központi kórházban. Minden évben voltak különböző kapcsolódó rendezvényeik, még a Covid idején is, akkor korlátozott létszámmal és lehetőségekkel. 

Kép

- Van, amikor tudományos konferencia keretében, máskor egy rendhagyó kiállítással, a mai napon pedig egy pódiumbeszélgetéssel emlékezünk meg erről a napról. A beszélgetésen saját dolgozóink osztják meg gondolataikat és élményeiket a hivatásukról, a mindennapjaikról, arról, hogy ezt a fizikailag és mentálisan is megterhelő munkát hogyan tudják a családdal, a magánélettel összeegyeztetni. Hogy még ünnepélyesebb legyen a hangulat, egy kis zenés műsor is lesz, a TheAcousticAffair együttes játszik nekünk néhány számot – ismertette az ápolási igazgató. 

Kép

Kérdésre válaszolva elmondta, az ápolók hangulata szerinte bizakodó, érzik azt, hogy az elmúlt időszakban jobban törődnek velük. Ezért fontosak az ilyen ünnepi megemlékezések is, amelyek konkrétan róluk szólnak, az ő munkájukat ismeri el. 
Vas Mónika szerint, nincsen komolyabb létszámhiány a kórházban, bár vannak betölthető helyek, ezért az is fontos, hogy meg tudják mutatni a külvilágnak, hogy ez a hivatás szép, és jó ebbe a közösségbe tartozni. Az ápolási igazgatótól megtudtuk, jelenleg mintegy 3500 szakdolgozója van a vármegyei központi kórháznak. 

Kép

Zsákai Zsolt, a vármegyei központi kórház főigazgatója hangsúlyozta, tisztelettel és hálával hajtanak fejet ezen a napon azok előtt, akik nap, mint nap az élet szolgálatában állnak. Ez a nap nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy alkalom arra, hogy elismerésüket és megbecsülésüket fejezzék ki azoknak, akik önzetlenül, nagy hivatástudattal végzik a munkájukat. 

- Az ápolók a gyógyítás csendes, de nélkülözhetetlen hősei, akik nélkül az egészségügyi rendszer elképzelhetetlen lenne. Ők állnak a betegágyak mellett a legnehezebb pillanatokban, ők nyújtanak segítő kezet a fájdalom és kiszolgáltatottság idején, és ők adnak reményt, amikor minden elveszettnek tűnik – fogalmazott a főigazgató, aki meleg szavakkal mondott köszönetet a kórház minden ápoló munkatársának. 
Rámutatott, az ápolói munka nem egy szakma, hanem hivatás, amely egyszerre kíván szakértelmet, türelmet és emberséget. 

Kép

„Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést s enyhíteni azt.” - mondta Kossuth Zsuzsanna, akinek születésnapja, február 19-e lett a Magyar Ápolók Napja. Ő volt az első hivatásos országos főápoló, akinek most ünnepeljük a 208. évfordulóját. Kossuth Zsuzsannát nagyfokú empátia, önfeláldozás, példaértékű magatartás és hivatástudat jellemezte. Megalapozta az ápolás és betegellátás folyamatait, kiemelkedő szakmai munkát végzett egész életében. Nem tett különbséget ember és ember között, csakis a szenvedő beteget látta minden egyes sérültben. Életét áldozta hivatásáért.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban tartott ünnepség után a résztvevők megkoszorúzták az Onkosebészeti épület előtt a nagy példakép, Kossuth Zsuzsa szobrát.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.