A bajusz ilyenkor nem divatkellék, hanem figyelemfelhívás: november a férfiak egészségének hónapja, amikor a Movember mozgalom keretében világszerte milliók növesztenek bajuszt, hogy szó essen olyan témákról, amelyekről gyakran hallgatunk.
A kezdeményezés Ausztráliából indult, és mára a világ több mint húsz országában elterjedt. A „Movember” név a moustache (bajusz) és a november szavak összeolvadásából született. A résztvevők minden évben azzal kezdik a hónapot, hogy leborotválják arcukat, majd a következő hetekben újra növesztik a bajuszt – ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy a férfiaknak is rendszeresen törődniük kell önmagukkal és egymással.
A kampány középpontjában három terület áll: a prosztatarák, a hererák és a mentális egészség védelme. A statisztikák szerint a férfiak körében a daganatos betegségek korai felismerése még mindig ritka – sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már tüneteket tapasztalnak. Pedig az időben elvégzett szűrés életet menthet.
A Movember ugyanakkor nemcsak a testi egészségről szól. Arra is figyelmeztet, hogy a lelki egészség ugyanolyan fontos. A depresszió, a kiégés vagy a szorongás nem gyengeség – hanem olyan állapotok, amelyekről beszélni kell. A férfiak azonban gyakran nehezebben nyílnak meg, hiszen sokan úgy tanulták: az erő a hallgatásban rejlik. A mozgalom ezt a beidegződést szeretné megváltoztatni, hiszen a valódi erő az önismeretben, az őszinteségben és a segítségkérésben van. Egy beszélgetés, egy baráti gesztus vagy egy időben elvégzett vizsgálat is életet menthet.
A bajusz tehát jelkép. Egy apró, mégis látványos gesztus, amellyel bárki kifejezheti: fontos számára, hogy a férfiak ne maradjanak egyedül a problémáikkal.
Ha movember, akkor bajusz
Ez is érdekelhet
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.