Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 4321 - 4340 | ÖSSZESEN: 42840 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A diósgyőri acélművek, a vasgyár területén szerezhet tulajdont Miskolc városa. A megszerzés előtt álló 38,7 hektáros terület a diósgyőri acélművek, a vasgyár, a korábbi LKM, illetve DAM néven ismert részének közel egyharmada, ami 550 millió forintért kerülhet Miskolc város tulajdonába.
Cikk
Tűkkel tömött Túró Rudi, szöges virsli, fagyállós kenyér Miskolcon és Kazincbarcikán. Gyerekek is megtalálhatták volna.
Cikk
A Miskolci Városgazda péntek reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken számíthatunk útakadályokra, elterelésekre.
Cikk
Őszi idő élénk széllel, helyenként csapadékkal. Pénteken közepesen, gyakran erősen felhős lesz az ég, és helyenként esőre, záporra is lehet számítani.
Cikk
Amint az időjárás engedi, hozzáláthatnak a munkákhoz, 24 óra alatt ugyanis összegyűlt a 4 millió forint, ami a Szimbiózis Alapítvány manufaktúrájának megmentéséhez kellett.
Cikk
A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata negyedszer is a legjobbak között szerepelhet a nemzetközi kupaporondon. Októberben négy Euroliga mérkőzést is játszik a DVTK-HunTherm.
Cikk
A júliusban hozott kormányrendelet értelmében szeptemberben elindult az élelmiszer-utalványok kiküldése, de nem csak a szépkorúak részesülnek benne.
Cikk
Az intézmény előadásokkal, könyvbemutatóval, koncerttel, valamint közönségtalálkozóval várja az érdeklődőket.
Cikk
A rendőrség elsödleges információi szerint a gépkocsivezető nem adott elsőbbséget a szerelvénynek.
Cikk
A MEAFC férfi kosárlabda csapata 1975-ben nyerte meg az NB II-es bajnokságot és jutott fel az élvonalba.
Cikk
Csütörtök délután a vármegyei kormányhivatal nagytermében tartották azt az információs rendezvényt, amelyen civil szervezetek képviselői kaptak átfogó tájékoztatást az előttük álló pályázati lehetőségekről és a szektor aktuális kérdéseiről.
Cikk
Sajókeresztúr közelében dolgoznak a tűzoltók.
Cikk
A legendás dallam megalkotóját kilencvenkilenc éves korában érte a halál.
Cikk
Ha olyan lábbeliket keresünk, amelyek nemcsak stabilitást és kényelmet nyújtanak, de közben stílusosak, és a modern divat elvárásainak is megfelelnek, akkor a deszkás cipők nálunk is abszolút befutókká válhatnak. Mindegy, hogy profi gördeszkások vagyunk, vagy csak a hétköznapokban szeretnénk kényelmes, fiatalos lábbelit hordani: a férfi és női deszkás cipők népszerűsége folyamatosan nő, és mi is egyre szívesebben választjuk őket.
Cikk
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Cikk
Újszerű rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők a miskolci városi sportcsarnokban.
Cikk
A szövegértés fejlesztése nem csak a tanító és a magyartanár feladata, állapították meg az olvasástanítás legfontosabb kérdéseit vizsgáló konferencián.
Cikk
Hétvégén újra a gyerekeké a főszerep Miskolcon! A Csodamalom Bábszínház különleges Családi Fesztiválra hívja a kicsiket és nagyokat: lesznek mesés bábelőadások, izgalmas játékeszközök, zenés foglalkozások, sőt, Gryllus Vilmos is színpadra lép. A szombati és vasárnapi programok minden korosztálynak kínálnak élményt – a babáktól a kamaszokig.
Cikk
A sátoraljaújhelyi nyomozók vették őrizetbe a dílert a rendőrség DELTA Programjának keretében.
Cikk
Idén is csatlakozik a MIHŐ Kft. az ország legnagyobb energiaipari programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet október 17-én rendeznek meg közel hetven helyszínen. A miskolci hőszolgáltató két kazánházába is betekinthetnek az érdeklődők.