Ugrás a tartalomra

A jeges legjobb megoldást javasolta a MiReHu a kajamaradékra

Létrehozva
A "Vidd a jégre" elnevezésű rendezvény célja, hogy a sport örömét ötvözzék a rászorulók támogatásával és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemmel. 
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

 

Péntek este a MiReHu Nonprofit Kft. az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretén belül egy különleges eseménnyel várt mindenkit a Miskolci Városi Jégcsarnokban, aki szereti a korcsolyázást és a jótékonykodást.

- A boltok élelmiszerpultjainál látható termékek mintegy 5-8 százaléka végzi a szemétben. Az is riasztó statisztika, hogy egy magyar ember átlagosan huszonhat kiló hulladékot termel olyan élelmiszerekből, amelyek némi tudatossággal megmenthetőek lennének - hangsúlyozta lapunknak Ladányi Roland, a MIREHU ügyvezetője az akció apropóján tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Kép

A Superbrands-díjas vállalat a hét folyamán Miskolc forgalmasabb pontjain ötletes és szemléltető formában hívta fel a figyelmet az élelmiszerpazarlásra. A cég kiállított egy „zen kertet” is, aminek tartalmát a Miskolcon begyűjtött biohulladékokból szedték össze. Ezek között volt egészben kidobott fonott kalács, sütőtök, megbarnult banán és számos más zöldség és pékáru – ezek a termékek adják ugyanis a kidobott élelmiszerek jórészét.

Kép

Így érkeztünk el a péntekhez, a "Vidd a jégre, avagy fagyaszd, ami fagyasztható" címmel meghirdetett jótékonysági korcsolyázáshoz. A belépő az estén egy szelet csokoládé vagy tartós élelmiszer volt. Az összegyűjtött adományokat rászoruló családoknak juttatják el. A korcsolyázás és a jótékonykodás mellett izgalmas játékokkal is készültek a szervezők. 

A program így nemcsak szórakozást nyújtott, hanem lehetőséget is, hogy másokon segítsenek. A jégpálya szimbolikus helyszínnek bizonyult, hiszen a fagyasztás mint az élelmiszerpazarlás csökkentésének hatékony eszköze, itt nemcsak élményként, hanem oktató célzatú felhívásként is megjelent.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.