Ugrás a tartalomra

A közlekedés biztonságáért fesztiváloznak

Létrehozva
Közlekedési bemutatókkal, családi programokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a Széchenyi utcán szeptember 18-án a megyei rendőr-főkapitányság.
Kép
Janasóczki Attila rendőrségi szóvivő, Badány Lajos és Domokos Tibor. Fotó: Mocsári László

Hangoljon a biztonságra - ez a címe annak a fesztiválnak, amit szeptember 18-án tart a miskolci sétálóutcán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr főkapitányság. A rendezvénnyel a hatóság célja az, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedésre, a közbiztonságra és az emberélet értékére.

Az esemény részleteit szerdán sajtótájékoztatón ismertette a Domokos Tibor, megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztályának közlekedési referense és Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere. A közbiztonsági programon nagy hangsúlyt fog kapni a szórakozás is, ezért családi programokkal és koncertekkel is készülnek a szervezők. 

- A fesztivál keretein belül igyekszünk majd az összes közlekedési eszközt felvonultatni, a mezőgazdasági gépektől kezdve a Magyar Közút járművein és régi rendőrautókon át egészen a korszerű, mai gépkocsikig, sőt az újfajta közlekedési eszközök, így például az elektromos roller vagy a segway is kipróbálható lesz.  Utóbbiakkal kapcsolatban azt is elmondjuk majd az érdeklődőknek, hogy hogyan kell jogszerű és szabályszerű módon használni őket – mondta Domokos Tibor, aki hozzátette, a program szervezéséhez állami és társadalmi szervezetek, sőt multinacionális cégek is csatlakoztak. 

Ahogyan Miskolc városa is. „A város vezetése elkötelezett a közúti közlekedés és közbiztonság javítása érdekében ezért támogatja ezt a rendezvényt” – ezt már Badány Lajos alpolgármester mondta el. Kiemelte, egyetlen percig sem volt kérdés, hogy támogatják a fesztivált, hiszen a város elkötelezett a közúti közlekedés és közbiztonság javítása érdekében, ráadásul az is fontos számukra, hogy a rendőrség egy ilyen élményszerű bemutatóval erősíthesse a társadalmi jelenlétét. 

Domokos Tibor elmondta még: a rendezvény a „Rendszámok között” című programsorozat része, ami a Miskolc Pláza előtti kereszteződésben júliusban megrendezett flashmobbal kezdődött, de része volt a K+R parkolók átadása a Dayka Gábor utcán is (erről itt, itt és itt írtunk bővebben). A sorozat októberben, egy Európában is egyedülálló programmal folytatódik. Erről a megyei rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.