Ugrás a tartalomra

Kivágták a turbó körforgalom és a Vörösmarty utca új sávjainak útjában lévő fákat

Létrehozva
A NIF közlése szerint a munkálatok kétszáz fát és cserjét érintettek, a kivitelező viszont a dupláját fogja elültetni a beruházást követően.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Megkezdődött hétfőn a Vörösmarty utca szélesítésének, illetve a Vörösmarty-Király utcák kereszteződésében kialakítandó turbókörforgalom építésének útjában álló fák kivágása. A munkálatokat már jó előre beharangozta a beruházást koordináló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). 

Szóvivőjük pénteken a Miskolc Televíziónak telefonon nyilatkozott, a riportban elmondta, a fák kivágását az építési engedélyben a városnak is jóvá kellett hagynia, és a pótlással kapcsolatban is megtörténtek az egyeztetések az önkormányzattal. 

- Összesen kétszáz fát, illetve cserjét vágnak ki, viszont a kivitelezőnek ennek dupláját, tehát négyszáz darab fát és cserjét kell majd ültetnie vegyes összetételben, a kivágási engedélyben előírt minőségben – mondta Kiss Boglárka.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a múlt héten megkezdődtek a közműkiváltások a Király utca, a Vörösmarty utca és a Soltész-Nagy Kálmán utca érintett szakaszain. 

Kép

- Itt az északi oldal forgalmi sávjainak a kialakítása és a közműkiváltási munkák miatt félpályás lezárások és sávelhúzások várhatóak. Ezeknek a munka előrehaladtával folyamatosan változni fog, de a kivitelező vállalta, hogy a félpályás forgalmat végig biztosítja, és minden megtesz annak érdekében, hogy a munkák a legkevesebb kellemetlenséggel járjanak a közlekedőknek – hangsúlyozta a szóvivő. 

A közműkiváltások fakivágásokkal is járnak. Az egyeztetések az önkormányzattal már megtörténtek. A fák kivágását az építési engedélyben a városnak is jóvá kell hagynia. 

Kép

Folyamatosan épül egyébként maga az új vasúti híd is – erről szintén írtunk már a múlt héten. A létesítmény Tiszai-pályaudvar felé vezető ágán a támfalak közötti útpálya szerkezet már elkészült, aszfalt viszont még nincsen rajta. A híd Kisfaludy utcai ágán pedig a cölöpözéssel végeztek a szakemberek. A munkaterületre pénteken a minap.hu fotóriportere is bejutott, a beruházás jelenlegi állásról külön képgalériában számolhatunk be.  

Preview Image
Épül az Y-híd. Juhász Ákos képgalériája

Az Y-híd építése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF beruházásában, 13,5 milliárd Ft hazai forrásból valósul meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Borklub chardonnay kóstoló. Fotó: Osztie Tibor
Miskolci Borklub chardonnay borkóstoló: óvilág és újvilág
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Miskolci Borklub idei második rendezvényén, pénteken este chardonnay-k voltak az asztalon.
Csaknem háromszázan versenyeznek az egyetemi körcsarnokban. Fotó: KT
Shito magyar bajnokság Miskolcon: Összetartoznak és erősek
MiskolcSport
Egymást érik Miskolcon a rangos karate versenyek: szombaton az egyetemi körcsarnok a soros.
szavazóköri dobozok választás 2026 MZSP
Választás 2026: Átadták a szavazóköri dobozokat Miskolcon
Miskolc
Szombaton 8 és 12 óra között átadták a szavazóköri dobozokat a szavazatszedő bizottságok elnökei számára a miskolci városházán, a közgyűlési teremben.
Sáfrány Péter hosszú kihagyást követően versenyez újra. Fotó: magánarchívum
A miskolci Sáfrány Péter fél év szünet után éremre vágyik
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában sorra kerülő cselgáncs Európa-bajnokságon.