Ugrás a tartalomra

Novembertől épülhet a turbó körforgalom a Király és a Vörösmarty utca kereszteződésében

Létrehozva
A közműkiváltások és a Vörösmarty utca új sávjainak építése miatt azonban már szeptember második felétől forgalomkorlátozások mellett dolgozhat a kivitelező.

Heteken belül megkezdődik a kivitelezése a már egy évvel ezelőtt beharangozott, az Y-híd beruházáshoz kapcsolódó háromsávos, jelzőlámpával szabályozott turbó rendszerű körforgalomnak a Király és a Vörösmarty utca keresztezésében. Arra, hogy a beruházás rövidesen elkezdődik, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. augusztus végi, menetrendváltással kapcsolatos közleménye hívta fel a szerkesztőségünk figyelmét.

Kép
Fotó: Beregi László

Ebben az állt: a körforgalom építése, és a Vörösmarty utca egy szakaszának négysávosítása miatt a közlekedési cég már szeptember 1-jétől módosította két autóbuszjáratának (a 3A-snak és a 24-esnek) az útvonalát, illetve a menetrendjét is. Logikusnak tűnt az intézkedés, így ugyanis a változást mindenkinek van ideje megszokni, adódott viszont a kérdés: pontosan mikortól változik a közlekedés rendje a forgalmas csomópontban?

A beruházást koordináló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kérdéseinkre írásban válaszolt. Ebből többek között az is kiderült: van még néhány hete a jelenleg jelzőlámpás csomópontnak, a tényleges útépítési munkák csak novemberben kezdődnek, a közműkiváltásokat viszont már szeptember második felében megkezdik. Emiatt a Vörösmarty utca Király utca – Soltész Nagy Kálmán utca közötti szakaszon már a jövő héttől lehet számítani forgalomkorlátozásra, a NIF szerint a „munkák elvégzéséhez szükséges mértékben”.

Kép

Körforgalom és új sávok

Ezzel egyidőben kezdődik a Vörösmarty utca ezen szakaszának északi oldalán az új forgalmi sávok kialakítása is. Kiemelik, a forgalom minél kisebb mértékű zavarása érdekében a munkákat ütemezetten fogják végezni, „az érintett szakaszok útcsatlakozásainak szükséges mértékű és időtartamú lezárásával”.

Első ütemben a körforgalom keleti oldala épül meg a jelenlegi burkolaton kívüli részeken (a zöld területen, vélhetően azon a nyomvonalon, melyen úgy egy éve narancssárgára festett cölöpöket vertek le a földbe – a szerző), ezt követi a keleti oldal jelenlegi burkolaton belüli szakaszának a megépítése. Ezután a Király utca forgalmát szűkített sávokon átterelik a megépült fél körforgalomra és harmadik ütemben épül a körforgalom nyugati oldala.

A körforgalom építésnél ez a fajta terelés egyébként bevett szokás a NIF-nél és a Magyar Közútnál is: néhány éve Sajószentpéter belterületén, a 26-os és a 27-es számú főutak csomópontjában is ugyanígy zajlott a kivitelezés. A forgalom ott lelassult, viszont hozzá kell tenni, hogy ott egy-egy sáv ált rendelkezésre az autóknak a meglévő úton és a körforgalomban is.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő a létesítendő körforgalommal kapcsolatban azt írja, az új körforgalom a gyalogosok számára is biztonságos átkelést jelent majd az úttesteken, hiszen jelzőlámpával biztosított kijelölt gyalogos átkelőhelyet alakítanak ki.

Kép

Folyamatos tájékoztatás

Leszögezik, a beruházást követően a zöldfelületet is helyreállítják: a körforgalom építése miatt kivágandó, többségében tűlevelű növények pótlására a miskolci városvezetés által meghatározott számú és típusú növényeket telepítenek majd a kijelölt helyeken, a körforgalom belső részén pedig öntözőrendszerrel ellátott zöldfelületet alakítanak ki.

Említettük, hogy a Vörösmarty utcán is lesznek munkák, itt az úttestet egy 570 méteres szakaszon bővítik kétszer kétsávosra: ez a munka is megkezdődik szeptember második felében, de a jelenlegi burkolaton kívüli részen (tehát a zöldterületen).

A NIF azt ígéri, hogy a forgalmirend-változásokról folyamatosan tájékoztatják majd a helyieket a Facebook-oldalukon és sajtóközleményeken keresztül. Az első ilyet a forgalomkorlátozási tervek jóváhagyását követően, várhatóan még a héten kiadják, melyet természetesen mi itt a minap.hu-n is közlünk majd.

Kép

Egy éve

Az Y-híd kivitelezése lassan egy éve, a Vörösmarty utcai vasúti felüljáró bontásával kezdődött meg, azóta elbontották a híd és az új utak útjában álló épületeket, bombát is találtak az építkezésen, amit sikeresen hatástalanítottak. Zajlik már a beruházás a Kisfaludy utcai szakaszon, kerülőút is épült a martinkertvárosiaknak és szirmaiaknak. Néhány hete pedig Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese azt is bejelentették, megvan a forrás a projekt folytatására is. Úgy fogalmaztak: a teljesen újragondolt projekt gyökeresen megújítja majd a keleti városrész közlekedését.

Az előzményekről részletesen a kapcsolódó anyagokban olvashat.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.