Ugrás a tartalomra

Diósgyőr: a munka ugyan nem áll, de a vár meddig fog?  

Létrehozva
Továbbra sem biztosítja a kormányzat azt a kétmilliárd forintot, melyre a Diósgyőri vár felújítása során felmerült statikai beavatkozások miatt volna szüksége Miskolcnak – erről számolt be Varga Andrea és Bartha György a helyszínen tartott péntek reggeli sajtótájékoztatón. 
Kép
Fotók: Mocsári László

– A felújítás elérkezett ahhoz a pontjához, ami irányt szab annak, milyen módon alakul a vár további sorsa – kezdte mondandóját Varga Andrea, aki érintett önkormányzati képviselőként úgy látja, a 2017-ben indult többlépcsős fejlesztési folyamat eredményeként mostanra el kellene jutnunk odáig, amikor egy, a diósgyőriek számára kissé talán idegen, ám turisztikai szempontból mégis érdekes fejlesztés megvalósuljon. Az alpolgármester emlékeztetett: a várral kapcsolatban számos teendő adódott az elmúlt időszakban, amit a legjobb tudása szerint igyekezett is az önkormányzat és a projektmenedzsment kezelni, azonban felléptek olyan váratlan és előre nem látható problémák, melyek esetében elengedhetetlen, hogy segítséget kérjenek.

– Azt gondoltuk, hogy ez a segítség meg is lesz, hiszen a miniszterelnök megbízottja felügyeli a Diósgyőri vár fejlesztését – utalt a városvezető az országgyűlési választáson a térségben induló Kiss János vélelmezett felelősségére, akihez tavaly decemberben levélben fordultak: „Amikor kiderült, hogy a négy torony statikai állapota nem alkalmas arra, hogy az építkezés továbbfolyjon, azonnal megtettük a szükséges jelzéseket, hiszen a rendelkezésre álló önkormányzati források ezt nem fedezik.”

Kép
„Ha nincs írásos ígéret, akkor óriási kockázatot vállal Miskolc, hiszen ezt a kétmilliárd forintot valamilyen módon pótolni kell majd a város költségvetésében.” 

A Fidesz-KDNP-s politikustól aztán – a képviselők elmondása szerint – idén februárban azt az ígéretet kapták, hogy a kormány a 2023-as költségvetésben biztosítani fogja a vártornyok megerősítéséhez szükséges kétmilliárd forintnyi plusztámogatást. Kiss – állítják – ahhoz is a szavát adta, hogy az erről szóló kormányhatározat még februárban megszületik. 

A vár rekonstrukciójára szánt támogatási összeg ütemezve érkezik meg Miskolc városához. Az év elején rendelkezésre bocsátott 2022-es részösszeg – mintegy 4,1 milliárd forint – átcsoportosításával pillanatnyilag folytatódni tudnak a munkálatok. A projektnek azonban 2023 szeptemberében véget kell érnie, a tárgyalt kétmilliárd forintos űr tehát túl sokáig nem tátonghat a város büdzséjében. 

– Azért állunk itt, hogy ne feledkezzenek meg rólunk! Se Kiss János, se a kormány ne feledkezzen meg erről a beruházásról! – szólalt fel Bartha György. – Miskolcon mindenki tudja, hogy az Ellipsum építésénél komoly problémák voltak, azért is van zárva, mert a javításokat el kell végezni – mutatott rá a Velünk a Város ugyancsak környékbeli önkormányzati képviselője a Kiss János által felügyelt másik emblematikus helyi beruházásra. Szerinte annak tükrében, hogy a kormányzat a gazdaságvédelmi alapból ennél jóval jelentéktelenebb projektekre is költött az elmúlt években, egy ilyen elengedhetetlen munkálatra mindenképp el kellene, hogy különítse a szükséges állami forrást. 

Kép
 „Ezt a fejlesztést sem a jelenlegi városvezetés, sem a miskolciak nem így képzelték el.”

A diósgyőri képviselők kiemelték: számukra nem is annyira a vár, sokkal inkább a vár környékének a fejlesztése lett volna elsődleges, amire a bonyolódó felújítások miatt már végképp nem jut forrás, példaként hozták: a jelenleg zárva tartott diósgyőri strand jövője is nagyban függ attól, hogy mi fog történni ezen a területen. 

– Láttunk már ígéreteket a vár, a strand és a környék fejlesztésével kapcsolatban, melyekből sajnos nagyon kevés valósult meg. Kérjük a miniszterelnöki biztos urat, lépjen a tettek mezejére! Legalább az írásbeli ígéretét kapjuk meg annak, hogy a tornyok megerősítését fedezik majd – zárta Varga Andrea.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.