Ugrás a tartalomra

Akkor és most: A Szent Anna-templom és plébánia

Létrehozva
Kép

A Szent Anna-templom 1816-1818. között épült fel (alapkövét 1816. július 21-én rakták le), berendezése 1820-ig tartott, ezt követően 1823. augusztus 3-án szentelték fel. A mellette található plébániaépületet 1826-ra építették fel. A templom klasszicizáló késő barokk stílusú, a tornyán volt az első köztéri óra a városban. A miskolci köznyelv sokáig Verestemplomnak hívta, ami élénkvörös tetőzsindelyeinek köszönhető. Ezt a XX. század első évtizedeiben palára cserélték, egy évszázaddal később, a 2000-es évek elején azonban ismét átfogó felújítás kezdődött, melynek részeként a templom az eredetivel megegyező tetőszínezést kapott.

Kép

A templom teljes felújítása egyébként tíz évig tartott, sajtóhírek szerint 2015-ben a megújult plébánia avatásával zárult. A Szent Anna-templom előtt volt az első miskolci villamos egyik végállomása 1897-től 1905-ig, valamint a lillafüredi kisvasút végállomása 1973-ig. Ugyancsak itt, az épület előtt áll az 1878-as árvízi emlékmű, amely Gárdos Aladár alkotása, és amit 1928-ban avattak fel.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.