Ugrás a tartalomra

A bezárt posták előtt tiltakozott a Velünk a Város 

Létrehozva
Szombatra virradóra több mint háromszáz hivatalát zárta be a Magyar Posta. Miskolcon ettől fogva kilenccel kevesebb helyszínen adhatjuk fel levelünket. A Velünk a Város frakciója szerint azonban ennél jóval többről van szó, így a fiókok bejáratára hétfőn demonstratív feliratokat aggattak. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó, a szirmai és martinkertvárosi posták bezárása kapcsán érintett önkormányzati képviselő – akárcsak a rendelkezés napvilágra kerülését követően, úgy ezúttal is Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes társaságában – hangsúlyozta: „elfogadhatatlan, hogy a két településrészen egyetlen hivatal se maradjon”. Cseléné Figula Edina szerint teljesen jogosan háborodtak fel azok a lakosok, akik napi szinten használták ezeket a kirendeltségeket, miután az intézkedésnek köszönhetően innentől fogva a belvárosig vagy az Auchanig kell majd utazniuk. Egyúttal megjegyezte: további bonyodalmat okozhat, hogy számos cég vette igénybe a postafiók-szolgáltatást, melyeket erről elmulasztottak időben értesíteni. 

Kétszáztíz településen összesen háromszázhatvanhat postahivatal működését szünetelteti ideiglenesen a Magyar Posta Zrt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett hivatalok november 12-én már nem nyitottak ki. Az intézkedés oka pedig nem más, minthogy a Magyar Postára is vonatkozik a huszonöt százalékos kormányzati energia-megtakarítás, ez pedig csak és kizárólag efféle spórolási intézkedésekkel biztosítható szerintük.

Péntek délután ennek mentén két lakossági fórumot is tartottak, ahol a témában egy hete indított aláírásgyűjtéshez is csatlakozni lehetett. A jobbikos politikus emlékeztetett: a térség országgyűlési képviselőjét is invitálta ezekre az eseményekre, Csöbör Katalin azonban mindezektől távolmaradt. Nem úgy – mutatott rá –, mint Veres Pál polgármester, aki az egybegyűltekkel közölte: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel és Fónagy János miniszterhelyettessel a hét folyamán személyesen fog tárgyalni a postabezárásokról.

Kép

Szopkó Tibor alpolgármester a Pátriában található hivatalra helyezte fel a kormány kizárólagos felelősségét firtató feliratát, majd belvárosi képviselőként azt hangsúlyozta, hogy az itt lakókon és a postai dolgozókon kívül a bezárás sújtja még mindazokat is, akik a környező üzletekben és cégeknél dolgoznak, s egészen idáig a 4-es postán intézték napközbeni ügyeiket. Meglátása szerint kétséges, hogy az ily módon az 1-es postára átirányított forgalommal mennyire fognak elbírni az ottani dolgozók.

Miskolcon összesen kilenc postára: az ómassai, a szirmai, az egyetemvárosi, a miskolctapolcai, a martinkertvárosi, a hejőcsabai, az újgyőri postahivatalra, valamint a Tiszai pályaudvaron található 2-es és a sétálóutcán, a Pátriában működő 4-es postára került lakat.

Az egész Európai Unióban példátlanok a postabezárások Simon Gábor helyzetértékelése szerint. A Velünk a Város frakcióvezetője az Újgyőri főtér melletti hivatal nyílni nem akaró ajtajánál úgy fogalmazott: már most látni lehet, mindez micsoda többletterhet jelent majd a városlakók számára utazásban és időben. Érintett önkormányzati képviselőként felháborítónak véli, hogy „több tízezer miskolcinak teszi tönkre ezzel az életét a Fidesz”.

Kép

Bartha György azt hangoztatta, mennyire embertelen, hogy erről még csak nem is értesítették időben a lakosságot. Sőt – érzékeltetésképp megjegyezte –, a nagyvárosok, így Miskolc polgármestere is csupán a sajtóból értesült a fejleményekről. – Pár perc alatt legalább tízen jöttek, és nem mindenki idős – állapította meg a diósgyőri önkormányzati képviselő azzal összefüggésben, mennyiben kezelendő pusztán generációs jelenségként a helyszínen is jól érzékelhető méltatlankodás.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.