Ugrás a tartalomra

Programkavalkáddal ünnepli Miskolc a város napját

Létrehozva
A vármegyei székhely 1909-es városi rangra emelkedésére emlékezvén egy hetessé bővült eseménysorozat számos helyszínen, és jobbnál jobb programokkal várja a szórakozni vágyókat.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Korosztálytól függetlenül, a város teljes lakosságát megcélzó ünnepi rendezvénysorozat középpontjában a kulturális sokszínűség áll, ám idén a hagyományos rendezvények mellett, más jellegű programokkal és új helyszínekkel bővül a felhozatal. Az eseménysorozat kiemelt rendezvénye ezúttal is a május 11-ei ünnepi közgyűlés, amelyen átadják a díszpolgári címeket, illetve díjakat azoknak a magánszemélyeknek vagy szervezeteknek, akik kimagasló munkát végeztek a városért. A Miskolci Nemzeti Színházban délelőtt megrendezendő ünnepi közgyűlést este Roby Lakatos, a gitárvirtuóz koncertje koronázza meg. A Művészetek Házában ingyenes filmvetítés lesz, a Szent István térre pedig a város több cége és kulturális intézménye, valamint a Miskolci Egyetem is kiköltözik.

Az Avasi Borangolás is elkezdődik már csütörtökön, amelyen csaknem 100 borászat várja a borangolókat, és ahol idén először hip-hop színpadot is felállítanak.

Miskolc város napja egybeesik a Közlekedés Kultúra Napjával. Ennek alkalmából a Centrum Áruház előtti téren a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy biztonsági öv szimulátorral készül, az MVK Zrt. nosztalgia járatokat közlekedtet, és kigördül telephelyéről a bengáli villamos is.

Szintén Miskolc város napjához kapcsolódik a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szombati rendezvénye a könyvtári majális.

Mindent összevetve: tereken, színházban, moziban, könyvtárban, az avasi pincesorokon, az Újgyőri főtéren, de még a miskolci síneken is látnivalók, események, és ünnepi hangulat várja a miskolciakat és az ideérkezőket a város napján.

A Miskolci Hét részletes programja alább olvasható:

Május 10. szerda - Herman Ottó Emlékház
09:00 Interaktív foglalkozások iskolás csoportoknak és egyéni látogatóknak

Május 10. szerda - Zenepalota, aula
16:00 Tizeshonvéd emlékdélután - Kiállítás Sassy Csaba, Thurzó Nagy László, Meilinger Dezső, Kövér Gyula által készített és inspirált emléktárgyakból

Május 10. szerda - Városháza díszterem
17:00 Tízeshonvéd emlékdélután - Rongyos a dolmányom - Jeszenszky Géza történész, korábbi külügyminiszter előadása

Május 11. csütörtök - Kegyeleti körút
07:20 Koszorúzás Miskolc város elhunyt polgármestereinek sírjainál. Helyszínek: Deszkatemető, Mindszenti katolikus temető, Mindszenti evangélikus temető, Avasi református temető

Május 11. csütörtök - A miskolci síneken
50 éves a 151-es bengáli villamos – nosztalgiajárat

Május 11. csütörtök - Szent István tér
A rendezvényre május 11-én kitelepül Miskolc város több cége és kulturális intézménye, valamint a Miskolci Egyetem, május 12-én pedig civil szervezetek várják az érdeklődőket. Május 11-14. között a programsorozathoz csatlakozik a FLORENS 2023, KERT-VIRÁG-OTTHON-SZABADIDŐ kiállítás és vásár.

10:00 Mesekocsi Színház előadása óvodás csoportok részére
11:00 Jól Hangzik kórus előadása
16:30 Premier AMI fúvós - ütős flashmob mazsorettekkel
17:30 Kabinet Rt. – koncert
19:00 The Sign – koncert
21:00 30Y – koncert

Május 11. csütörtök - Művészetek Háza Béke Art moziterem
A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál "Otthonunk Miskolc" programjából egy film vetítésére kerül sor Muvészetek Háza Béke Art moziterem

Május 11. csütörtök - Miskolci Nemzeti Színház
10:00 Ünnepi közgyűlés
19:30 Roby Lakatos és a Miskolci Szimfonikus Zenekar ünnepi koncertje

Május 11. csütörtök - Miskolci Színészmúzeum -Thália-ház
14:30 Ünnepélyes névavató, valamint Marcelland és Petőfi 200 kiállításmegnyitó

Május 11-13. - XI. Avasi Borangolás 2023
Az ország legkülönlegesebb borgasztronómiai rendezvénye a több száz éves avasi pincesoron, Miskolcon. Részletes program: borangolas.hu 

Május 12. péntek - Miskolci Galéria - Feledy-ház
16:00 Feledy Gyula: Értekezletrajzok című kötetének bemutatója

Május 12. péntek Szent István tér
11:00 Prof. dr. Dobos Endre (Miskolci Egyetem) Élet a talpad alatt, avagy mit csinál a talaj a városban?
13:00 Bukszár Szabolcs (Oázis Kertészet) előadása a ház körüli növényekről
13:50 Nyugdíjas csoportok előadása
15:20 Díszkertészek bemutatója
16:00 A Takács Modell-Divat-Reklám Stúdió bemutatója
17:30 SteelO – Koncert
19:00 Arrange Service – koncert
20:30 Sky Fanatic – koncert

Május 13. szombat -Történelmi Avas
08:30-16:00 XIV. Játékos VárosJárás - várostörténeti és kulturális társasjáték 6 helyszínen. Téma a történelmi Avas

Május 13. szombat - II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
10:00 Könyvtári majális - A szabadtéri könyv(társas)fesztivál ezúttal is különböző játékkal, színpadi produkciókkal és ízes jutalommal várja a családokat, baráti társaságokat

Május 14. vasárnap - Zenepalota
17:00 Lányi Ernő 100 - Koszorúzással egybekötött jubileumi hangverseny az országos hírű zeneszerző és a miskolci zenekultúra megalapozójának zeneműveiből, halálának centenáriumi évfordulója alkalmából

Május 16. kedd - Újgyőri főtér
14:00 A Kohászati emlékmű átadása

Május 17. szerda - Tudomány és Technika háza
17:00 I. Miskolci Szépkorúak Fesztiválja, megnyitó és sajtótájékoztató Ageing divatshow

Május 18. csütörtök - Vasgyári Közösségi Ház
09:00 I. Miskolci Szépkorúak Fesztiválja Konferencia - Az idősödés művészete a 21. században

Május 19. péntek Vasgyári Közösségi Ház
09:00 I. Miskolci Szépkorúak Fesztiválja Zenés, játékos, kulturális, közösségi programok

 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.