Ugrás a tartalomra

Látják a jó szándékot, de kevésnek érzik a változást

Létrehozva
"Kísérleti nyúltól az állatorvosi lóig" címen tartott sajtótájékoztatót az új menetrenddel kapcsolatban a miskolci Fidesz-KDNP.
Kép

Új vonalhálózati és menetrendi struktúrát dolgozott ki a Polgármesteri Hivatalon belül nemrég létrehozott Közlekedésszervező Osztály: tette ezt figyelembe véve az utasok igényeit valamint az MVK és az ellenzéki frakciók javaslatait is. A tervezetet a csütörtöki közgyűlésen megszavazta a testület.

A menetrendi változásokat ITT foglaltuk össze.

Az ülésen elhangzott, hogy a covid világjárvány utasszámcsökkenést és gazdasági visszaesést is okozott. Emellett a tömegközlekedés állami támogatását is elvették, ami nagyon hiányzik a cég költségvetéséből. A háború következtében elszabadultak az energiaárak, ráadásul jócskán megnövekedett az infláció is.

Mindezek miatt a 2019  előtti menetrend visszaállítása 6 milliárd forintba kerülne: ez a pénz jelenleg nem áll rendelkezésre a miskolci költségvetésben. A jegyárak, bérletárak további emelése nem lehetséges, a város pedig nem tud több pénzt adni. A harmadik bevételi forrás az állami támogatás visszaállítása lenne – ez sem történt meg.

A miskolci Fidesz-KDNP-nél máshogy látják a helyzetet. Bár több kormánypárti politikus is talált olyat a menetrendben, amit érdemi előrelépésnek lehet nevezni, a csütörtöki közgyűlésen nem szavazták meg az új menetrendi struktúrát – Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője az ülésen például kijelentette: „a javaslatban látjuk a jobbító szándékot, de közel sincs még a jóhoz” Döntésük okát péntek délelőtt sajtótájékoztatón is ismertették.

- Nem gondoltuk volna, hogy van még lejjebb a miskolci tömegközlekedésben – jelentette ki Hollósy András, a miskolci Fidesz-KDNP frakciószóvivője. - Az elmúlt négy évben radikálisan megritkították a járatokat, helyenként csak óránként vagy másfél óránként járnak buszok a peremkerületekben, Budapestre pedig hamarabb lehet eljutni, mint Lillafüredről Miskolctapolcára. Bevezették Magyarország legdrágább vonaljegyét és bérletét, a bliccelőket pedig ajándék vonaljegyekkel jutalmazzák. 2019-ig az ország legmodernebb közösségi közlekedése, busz-és villamos flottája működött Miskolcon, 3-5 percenkénti járatokkal, kiszámíthatósággal, tisztasággal. 

Megkérdeztük, hogy mit csinált volna másképp a Fidesz-KDNP, hogyan alakították volna ők a menetrendet. A frakciószóvivő erre is válaszolt. - Úgy véljük, nem kizárólag pénzkérdés a tömegközlekedés átalakítása. Helyi szakemberek bevonásával kellett volna átvizsgálni és megtervezni a menetrendet, nem fővárosi cégek bevonásával.

A Fidesz-KDNP frakció a csütörtöki közgyűlésben is élesen kritizálta a menetrend módosítását. Erre reagálva a Velünk a Város frakció közleményben fogalmazta meg: „Ez most nem a politikai haszonszerzés ideje, hanem a cselekvésé.” Elmondásuk szerint az ellenzék négy éve vár arra, hogy módosuljon a menetrend, majd a következő mondatukkal elkapkodott intézkedéssel vádolják a városvezetést. Úgy – fogalmaztak-, hogy a felvezetésben külön hangsúlyt kapott az, hogy az általuk tett javaslatok is beépítésre kerültek az új koncepcióba. 

„Mindezt a gáncsoskodást annak a kormánynak a miskolci bábfrakciója végzi, amely az állami vasútközlekedést immáron olyan mértékben lezüllesztette, hogy időben érkező vonattal, tiszta szerelvényekkel már szinte nem is találkozhatunk, és azokat is csak azokon a vasútvonalakon kereshetjük, amelyeket még nem zártak be” – fogalmazott a várost vezető frakció. 

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.