Ugrás a tartalomra

Nincs kegyelem az újgyőri postának

Létrehozva
Több városrész is összefogna, hogy a másfél éve bezárt posta újra kinyisson. A megoldást Miskolcon is keresik, de a fővárosban találjuk.
Kép
Juhász Ákos fotói a még 2024 márciusában is zárva tartó hivatalról

Emlékezetes, 2022 novemberében az energiaválságra hivatkozva több mint háromszáz hivatalát csukta be hazánkban a Magyar Posta – városunkban kilenccel csappant meg akkor a számuk. A bezárásokat amolyan időleges szüneteltetésként kommunikálták, azonban csakhamar – ha más nem, legkésőbb a földgáz árának drasztikus csökkenését követően – kiderülhetett: az intézkedés és annak utóhatásai tartósnak fognak bizonyulni.

Jóllehet, 2023 januárjában – a rezsidíjak rendezéséhez hozzájárulva – Miskolc önkormányzata kiharcolta azt az állami cégnél, hogy a tapolcai és a szirmai fiók újranyisson. A városvezetésnek voltaképp azt kellett mérlegelnie, hogy a leharapott ujjakból melyeket varrja vissza. Így történhetett, hogy a nyilvánvaló lakossági igények dacára az Újgyőri főtéren lévő posta úgy maradt.

Mígnem tavaly szeptemberben Veres Pál felvetette: az épületet – ha máshogyan is, de mégiscsak a környéken élők szolgálatába állítva – újra lehetne hasznosítani. Azt javasolta, hogy az ingatlanban kormányablak és/vagy rendőrőrs létesüljön. „Mindkét megoldás fontos lehet az ott élők számára, ezért haladéktalanul megkeresem az érintetteket” – fogalmazott a polgármester közösségi felületén.

Kép

Novemberi Facebook-posztjában aztán már arról tájékoztatott a városvezető, hogy a helyi kormányhivatal elfogadta javaslatukat. "Már csak azt kell elérnünk, hogy a rendőrőrs is helyet kapjon a volt postaépületben" – szögezte le Veres Pál.

Kirúgták alóluk

A Velünk a Város több önkormányzati képviselője is helyszíni tiltakozását fejezte 2022. november 14-e reggelén. Simon Gábor az egész Európai Unióban példátlannak nevezte az intézkedést. Mostani megkeresésünkkor is azt hangsúlyozta a frakcióvezető, hogy mindez utazásban és időben milyen óriási többletterhet jelent a városlakók számára.

Habár – húzta alá – a posta nem az ő választókörzetébe esik, rengeteg Győri kapui lakónak kell emiatt Diósgyőrbe villamosoznia, ha éppen hivatalos levelét szeretné átvenni, a Lézerpontnál lévő 5-ös postánál ezt ugyanis nem tudják megtenni. De több átszállásra kényszerülnek a vasgyáriak, a komlóstetőiek, a lyukóiak és a bükkszentlászlóiak is.

Kép
Az akkori sajtótájékoztatót tartó Simon Gábor és Bartha György | Horváth Csongor archív felvétele

Simon Gábor kifejtette: az önkormányzatnak tulajdonképpen semmilyen lényegi hatásköre nincs abban, mi fog történni az épülettel. Ezért is volna rendkívül lényeges – ecsetelte –, hogy a Fidesz-KDNP helyi politikusai (a fenti városrészek döntő hányadát kormánypárti önkormányzati képviselők vezetik – a szerk.) mellett a megválasztott országgyűlési képviselők is szót emeljenek a helyiek érdekében.

Az MSZP-s politikus emlékeztetett: ő maga még parlamenti mandátuma idején, egy korábbi postabezárási hullám közepette tudta elérni azt, hogy a hivatalt felújítsák. Úgy látja, éppen ezért nem szabadna elengedni a gondolatot, hogy – ha csak néhány ablakkal is, de – a legalapvetőbb szolgáltatásokkal újranyíljon a fiók.

Három lábon is állhatna

Kopcsó Béláné a vasgyári Puskin utcáról kénytelen immár több mint egy éve a Szinva folyásával ellentétes irányba indulni, ha csekkjeit akarja rendezni. Egy, a Kiss tábornok úti 10-es postán tavaly novemberben tett egyórás sorban állása sarkallta arra, hogy a társadalmi beletörődésben már-már elmerült ügyet ismét napirendre tűzze.

Kép

A busz- és villamosmegállókat járva azon nyomban aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az Újgyőri főtéren lévő hivatalát mielőbb visszakaphassa. Rövidesen több mint kétszázan csatlakoztak petíciójához, amit – a miskolci önkormányzat és a kormányhivatal mellett – megküldött a Magyar Posta Zrt.-nek. Utóbbi továbbra is az energiakiadások csökkentésével indokolta döntését, míg előbbiek azt jelezték, nincs ráhatásuk a történésekre.

Az asszony levelében azt ajánlotta a döntéshozók figyelmébe, hogy a már eltervezett kormányablak mellett az emeletes épületben kapjon helyet a rendőrőrs, valamint a csekkbefizetést és levélfeladást lehetővé tevő, a korábbinál valamivel kisebb posta is – ezzel is szétterítve a fenntartás költségeit. Elszántságát mutatja, hogy még több aláírással a kezében kész akár a köztársasági elnökig is elmenni.

Ez is érdekelhet

Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.