Ugrás a tartalomra

Teszteltük az MVK új BYD csuklós buszát

Létrehozva
A több mint 18 méter hosszú, tágas jármű szinte siklik az utakon és könnyen veszi be a kanyarokat.
Kép
Az új elektromos BYD csuklós demóbusz / Fotók: Osztie Tibor

A közelmúltban tesztelték az MVK Zrt. új hidrogénbuszait Miskolcon. Most pedig a piros BYD csuklós buszt próbálhatja ki a helyi utazóközönség, amely szintén környezetbarát, hiszen elektromos jármű. A busz technikai paramétereiről a miskolci közlekedési vállalat közleményében lehet részletesebben olvasni. A miskolciak a B18 jelű demó változatra szállhatnak fel ingyenesen a város különböző útvonalain. A tesztelési időszak első fele május 29. és június 4. között volt. 

Az MVK Zrt. operatív igazgatójától, Gadnai-Bodnár Évától megtudtuk, hogy a demóbusz a hét második felében Budapestre megy. A tesztelési időszak következő időszaka csak ezt követően kezdődik majd. Az utasok a visszajelzéseiket az MVK ügyfélszolgálatán mondhatják el a Szemere Bertalan utca 5. szám alatt nyitvatartási időben, vagy e-mailen is elküldhetik az iroda@mvkzrt.hu e-mail címre. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Kedden szerkesztőségünk tagjai is tesztelték az új buszt, egy 10.15-kor, a Búza térről induló 4-esnek megfelelő járaton, amely Görömbölyre viszi ki az utasokat. Visszafelé normál autóbusszal jöttek, hogy a kettőt össze tudják hasonlítani. 

Az új BYD csuklós busz 18.15 méter hosszú, tehát rengeteg utas befogadására alkalmas. A belső tere és ülései kellőképpen tágasak. Babakocsinak és időseknek is külön helyet alakítottak ki az utastérben. Annak ellenére, hogy különösen nagyméretű járműről van szó, nem tűnik nehézkesnek az utakon, szinte siklik. Ebben túlszárnyalja az átlagos autóbuszokat. Még a kerék fölött ülve, illetve az utolsó sorban sem zavaró a zötyögés. A kanyarok gördülékeny bevételében pedig érezhetően nagy segítség számára a hátsó részében elhelyezett tolócsuklója.

Kép
Tágas utastérrel rendelkezik

Az elektromos buszt légkondícionálással is ellátták, amelynek működése nem zavaró, de érezhető menet közben. A nagyrészt kettő plusz kettő soros üléselrendezésű utastérben fahatású padlóburkolat és szálcsiszolt kapaszkodók alapozzák meg a minőségérzetet. A luxusszolgáltatások közé tartozik a mobiltelefon-töltő több helyen is, valamint a Braille-írással ellátott, dizájnos leszállásjelző gombok. Mellesleg ezek lámpái minden jelzéskor zöldről pirosra váltanak. 

Kép
A hosszú buszt csuklóval és világító leszállásjelző gombbal látták el

A járat egy-két perc eltéréssel betartotta a menetidőt, így az utasok időben eljuthattak az általuk kitűzött úti célhoz. Az utazóközönség láthatóan szívesen, nagy számban vette igénybe a demóbuszt. Különösen a gyerekek örültek az MVK új szerzeményének, leginkább szép piros színe és kényelmes ülései miatt. Bár a színét a tényleges forgalomba állításkor valószínűleg lecseréli majd a jól ismert zöld-fehér mintára. Aki az előző időszakban lemaradt volna a tesztelésről, a másodikban még ingyenesen kipróbálhatja és véleményezheti az új buszt. 

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.