Ugrás a tartalomra

Másodfokú ítélet született az elszabadult lillafüredi kisvasút ügyében

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt indult büntetőügyben.
Kép
kisvonat_villamos_180611_ja_41.jpg (259.14 KB)
Juhász Ákos archív felvétele

Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság ítéletében megállapított tényállás szerint 2018. június 11-én a hajnali órákban a Majláth telephely fővágányán egymáshoz kapcsolva hátrahagyott és leállított, egyenként 10 tonna súlyú vasúti kocsik légfék rendszeréből a levegő elszökött, amelynek következtében azok a Dorottya utca irányába enyhén lejtős pályaszakaszon megfutamodtak. A vasúti kocsik a vágányzáró sorompó használatának hiányában áttörték a telephely Dorottya utca felőli, zárt állapotú kapuját, ezáltal a nyílt vasúti pályára jutottak. Ezt követően a végállomásig tartó, mintegy 2 km-es útszakaszon 20-40 km/h sebességre gyorsultak fel, majd – kitörve az ütközőbakot – nekiütköztek a villamosmegállóból éppen induló és az Árpád út irányába szabályosan továbbhaladni szándékozó villamos jobb oldali, középső részének - írja a Miskolci Törvényszék.

Tavaly áprilisban adtunk arról hírt, hogy a Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.

Ahogy azt a mostani közleményben felidézik: a baleset során a villamos utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az összekapcsolt vasúti kocsikkal való ütközés közvetlenül veszélyeztette a villamosvezető életét, testi épségét és veszélyeztette a Miskolc, Kiss Tábornok utca érintett útszakaszán zajló közúti közlekedésben résztvevő személyek életét és testi épségét.

A járásbíróság a szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy nem volt konkrétan leszabályozva a kisvasutat üzemeltető vállalatnál az egyes dolgozók pontos feladatköre, a munkavállalók szokásjog alapján végezték feladataikat, ezért a vádlottak büntetőjogi felelőssége nem volt megállapítható a baleset bekövetkeztében. Erre figyelemmel a vonatvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt bizonyítottság hiányában, míg a tartalékos mozdonyvezetőt bűncselekmény hiányában felmentette.

Az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a Miskolci Törvényszék az elsőrendű vádlottat (akire a közlemény vonatvezetőként hivatkozik -- személye nem azonos a mozdonyvezetővel! - a szerk.) bűnösnek mondta ki közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétségében, ezért őt két évre próbára bocsátotta, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokon eljáró tanács álláspontja szerint – támaszkodva a szakértői megállapításokra és elfogadva az idegenkezűség lehetőségének kizártságát – kizárólag emberi magatartásra, mulasztásra visszavezethető okból oldhatott fel a kézifék, következtetése alapján az elsőrendű vádlott mulasztása, a kézifék nem teljes betekerése, behúzása okozta a légfék rendszerből a levegő távozását, mely aztán a baleset kiváltó oka lett.

Az ítélet nem jogerős - zárul a közlemény.

Érdeklődésünkre, hogy ez a gyakorlatban mit is jelent, a Miskolci Törvényszék az alábbit közölte:

"A Be. 615. § (1) bekezdése alapján, amennyiben a másodfokú bíróság ellentétes döntést hoz az elsőfokú bírósággal, a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz. Jelen esetben az elsőrendű vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartottak fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, ezért még nem lehet tudni, hogy az ügy harmadfokon folytatódik-e."

 

Ez is érdekelhet

Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.
Képgaléria
Lyukói árvákat segíthetünk adományunkkal
MiskolcSzabadidő
Szombaton a József Attila úti Auchanben találkozhatnak az állatbarátok a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület tagjaival és önkénteseivel. Az adakozók kutya- és macskaeledellel, valamint tárgyi adományokkal támogathatják az egyesület négylábú árváit.