Hetek óta tartja izgalomban Szirma és Martinkertváros lakosságát egy titokzatos beruházás, ahol senki sem tudja mi is történik pontosan. A Kormányhivatal határozottat lépett, a beruházást megállította, a gépek elvonultak. Később a beruházó is megszólalt, de nem sikerült tisztáznia sem a beruházás körülményeit, sem a beruházási szándékait.
Hol tart most az ügy? A botrányos építkezésről kérdeztük Czinkné Sztán Anikót, a körzet önkormányzati képviselőjét.
Képviselő asszony, mi a jelenlegi helyzet a martinkertvárosi építkezéssel kapcsolatban?
A helyzet gyakorlatilag változatlan. A beruházó a Kormányhivatal tiltására leállította az építkezést, és ez önmagában is igen beszédes, ugyanis, ha minden rendben lenne, nem lenne oka megállni. Ehelyett sietve leálltak, mintha valamivel lebuktak volna. Mi már korábban is jeleztük, gyanús körülmények övezik ezt a beruházást, és most ez, úgy tűnik, be is igazolódott.
Ön szerint miért ilyen érzékeny ez a terület a város szempontjából?
Ez egy nagyon fontos zóna Miskolc határában, egyrészt mert nagyon sokan laknak a környéken, másrészt pedig mert kiemelt fejlesztési terület.
Hogyan lesz egy ilyen terület kiemelt státuszú?
A kormány annak idején azért jelölte ki ezt a zónát kiemelt fejlesztési övezetnek, hogy Miskolc gyorsabban és egyszerűbben tudjon munkahelyteremtő beruházásokat fogadni.
Ez egy lehetőség Miskolc számára, egy szabadság. Ez nem arra való, hogy vállalkozók e mögé bújva keressenek kiskapukat.
Mit lépett az önkormányzat az ügyben?
A polgármester úr egyértelmű üzenetet küldött: a város nem hagyja, hogy visszaéljenek ezzel a státusszal. Ahogy el is mondta, utasította a jegyzőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, és a következő közgyűlésre készítsen elő egy döntést, amely rendezi az ügyet. A javaslatunk értelmében a kiemelt fejlesztési területre – az Inpark területének kivételével – változtatási tilalom lép majd életbe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem adható ki oda építési engedély. Vagyis ez a bizonyos erősen vitatott beruházás így biztosan nem valósulhat meg. A helyzet azóta annyit változott, hogy polgármester úr úgy döntött, nem várja meg a soron következő közgyűlést, hanem rendkívüli közgyűlést hív össze és azon dönt a város vezetése erről, már holnap reggel.
Megnyugodhatnak a környéken élők?
Azt üzenem a szirmaiaknak és a martinkertvárosiaknak, hogy jól tették, hogy felemelték a hangjukat. Teljesen igazuk volt, hiszen Szirma és Martinkertváros, de a város egyetlen területe sem lehet szabálytalan vagy homályos hátterű fejlesztések kísérleti terepe. Nekünk az a dolgunk, hogy a miskolciak érdekeit védjük, és biztosítsuk, hogy csak olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek átláthatóak, jogszerűek és a város javát szolgálják.
Nincs kiskapu az ügyeskedőknek
Létrehozva
Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő a gyanús Martinkertvárosi beruházásról.
Ez is érdekelhet

Nem akármilyen sportélményt hozott össze a Grund Mozgalom
Sport és innovációs napot rendezett a Grund Mozgalom szombaton az Egyetemváros Sportközpontban.

A Barlangfürdő Kagyló strandja is megnyitotta kapuit szombaton
A Miskolctapolcai Barlangfürdő teljes kültéri része, benne az ikonikus „kagylóval”, várja a fürdőzni vágyókat, összesen hat medencével és a szaunaházzal, gyönyörű környezetben.

Pátria: tájidegen ismerős a belvárosban
A Széchenyi utca 3. és 5. számú házakat egyetlen robbantással, mindössze három másodperc alatt tették semmissé, 1971-ben. Nagy Attila írása.