Ugrás a tartalomra

Sűrített menetrenddel várja utasait a LÁÉV a pünkösdi hosszú hétvégén

Létrehozva
Ünnepi, sűrített menetrend lesz érvényben június 7. és 9. között az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasúton.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A pünkösdi hosszú hétvégén, szombattól hétfőig napközben hét vonatpár szállítja az utasokat az erdei vasúton Miskolc-Dorottya utcáról Garadnára, illetve visszafelé - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Vereb István, az Északerdő Erdőgazdasági zrt. kommunikáció igazgatója.

Lillafüred és Garadna között ezenfelül is bővül a kínálat. A szakaszon további négy járatpár áll majd az utasok rendelkezésére, hogy felkereshessék az Őskohót, a Lillafüredi Pisztrángtelepet, vagy a Garadna Grund játszóteret - tudatták. 

Az ünnepi menetrend ITT érhető el - tették közzé. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.