Ugrás a tartalomra

Ezer szállal kötődik Miskolchoz

Létrehozva
Díszpolgárokat kérdeztünk a városnap apropójából: mit jelent számukra Miskolc. Repka Attila birkózó, az 1992-es barcelonai olimpia 68 kilós kötöttfogású bajnoka, világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes, a DVTK birkózó szakosztályának vezetője és edzője 1993-ban kapta meg a díszpolgári címet.
Kép
Repka Attila. Fotó: magánarchívum
Repka Attila, a diósgyőriek olimpiai bajnoka, a DVTK birkózó szakosztályának elnöke és edzője. Fotók: magánarchívum

A legendás és máig nagy népszerűségnek örvendő sportember elöljáróban hangsúlyozta:
– Nekem aztán tényleg nem kell ezt a témát nagyon kiszíneznem: itt születtem, itt nőttem fel, ideköt minden, szóval vármegyénk székhelye a szűkebb hazám annak ellenére, hogy Harsányban lakom. Ugyan nagyon jól érzem magam a községben, ettől függetlenül miskolcinak tartom magam, hiszen ezer szállal kötődöm a városhoz és az általam imádott piros-fehérekhez. Több helyen tartok edzést, így a hét minden napján nem fordulok meg a belvárosban, vagy Diósgyőrött, a stadionnal szembeni DVTK Medicalban lévő birodalmunkban, de Miskolc határát hétfőtől vasárnapig rendszeresen átlépem és természetesen figyelemmel kísérem a szülővárosomban zajló eseményeket, történéseket, rendezvényeket. 

Kép
Repka Attila edző. Fotó: magánarchívum

Arra a kérdésre, hogy megpróbálták-e el innen elcsábítani, nevetve így felelt:
– Volt rá példa, hogy más városból és klubtól kaptam ajánlatot, ezeket azonban elhárítottam, visszautasítottam. Mert úgy voltam vele, hogy azt a kis időt, ami még nekem hátra van, már szűkebb pátriámban töltöm el.

Repka Attila ezután arról beszélt, hogy szakosztályvezetőként és trénerként csak a szakmával foglalkozik:
– A manapság mindenhatónak számító pénz megszerzése, vagy az anyagi források felkutatása nem tartozik a napi feladataim közé. Kizárólag a birkózással kapcsolatos teendőkkel foglalkozom. Olyan kötelezettségem sincs, amely előírná nekem, hogy látogatnom kell a DVTK egyéb rendezvényeit. Ami pedig a versenyzőinket illeti: edzőként nem osztjuk szét a gyerekeket és a már nagyobbakat egymás között, ebből ugyanis problémák adódnának. Ennek következtében úgy beszélünk róluk, hogy a mi tanítványaink egyre sikeresebben szerepelnek a különböző korcsoportú és szintű nemzetközi, valamint hazai viadalokon.

Ez is érdekelhet

600 méternyi napelemes fényfüzért telepítettek Miskolc belvárosi parkjába
Miskolc
Évelő növényekkel és összesen 600 méternyi napelemes LED-fényfüzérrel újították meg a Deák téri parkot a Bosch munkatársai. A fejlesztés a második Bosch Jövőbarát Tech Kalandnaphoz kapcsolódott, amely városi kalandjátékkal, elektromos kerékpáros élményekkel és gyerekprogramokkal is várta a környékbeli családokat.
Megdöbbentek a zenész viselkedésén
MiskolcKultúraSzabadidő
Földes Hobo Lászlóról készült film, aminek vetítését közönségtalálkozóval kötötték össze a CineFesten. Az alkotói folyamatról a rendező és a producer beszélt hétfő este az Uránia-teremben.
Világbajnokságot nyertek a Miskolci Mazsorett Együttes tagjai
MiskolcSportVilágSzabadidő
Lengyelországból hoztak el aranyérmeket.
Javítják a miskolci vonalat, pótlóbuszok járnak
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szeptember 9-től 22-ig a Miskolc és Hidasnémeti közötti pályakarbantartás miatt nem közlekednek a vonatok, helyettük többféle MÁVBusz jár.