Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Görömbölyre beszökött az ősz
KultúraSzabadidőMiskolc
A városrészben több évtizedes hagyomány, hogy a nyári szezont követően több napos rendezvénnyel köszöntik az őszt.
Pótlóbuszok járnak Miskolc, Hidasnémeti és Kassa között szeptember 27-ig
BelföldMiskolc
Pályakarbantartás miatt a Miskolc-Hidasnémeti vonalon szeptember 18-tól 27-ig a teljes útvonalon, valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.
Akkor és most…: A Petőfi tér és a Deszkatemplom
KultúraMiskolc
Petőfi Sándor tér, háttérben fent a Deszkatemplom – írja az 1953-ban készült és a Fortepan gyűjteményében megtalálható felvétel szövege.
Lehet oroszlánod, fogadj örökbe!
SzabadidőKörnyezetMiskolc
Az állatok örökbefogadása persze csak jelképes a Miskolci Állatkertben, nem vihetjük haza az oroszlánt vagy a többi vadat, de azért az erre vállalkozók egy éven át mégis csak a virtuális gazdái lehetnek a kiszemelt kedvencnek, és erről még egy oklevél is tanúskodik.
A fejlesztések megmozgatják a munkaerőpiacot
GazdaságMiskolc
Mintegy kétezer új munkahely jön létre a következő években a bejelentett beruházásoknak köszönhetően Miskolcon és környékén. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint szabad munkavállalói állomány jelenleg ugyan nem áll rendelkezésre nagy tömegekben, de célirányos szakmai képzésekkel fel lehet tölteni a létszámot. Ez a megoldás ráadásul költséghatékonyabb is, mintha ázsiai munkavállalókat alkalmaznának a vállalatok. Bérversenyt vár a cégek között.
MiNap-indító (2023.09.17.) - Időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
A hét utolsó napján is napos időre és 25 fok fölötti csúcshőmérsékletre számíthatunk.
Képgaléria
Az Avas legszebb kutyusait keresték
SzabadidőMiskolc
Több mint félszáz kutyus mérettette meg magát a második Avasi Szépe kutyaszépségversenyen.
Lokálpatrióta peca a patakban
SzabadidőKörnyezetMiskolc
A modern kor horgásztechnikái között akad olyan, ami a Szinván alkalmazva is szép eredményeket ígér.
Képgaléria
Főzőversennyel fűszerezett családi napot tartottak Szirmán
SzabadidőMiskolc
Családi nappal egybekötött főzőversenyt rendeztek szombaton Szirmán. 
Megnyitották az idei Ars Sacra Fesztivált
KultúraEgyházBelföldMiskolc
A korábbi években kialakult hagyományokhoz híven idén is Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében vette kezdetét az – immár tizenhetedik – Ars Sacra Fesztivál, az egyházművészet kilencnapos ünnepe szeptember 15-én, ezúttal a „Keresd a békét!” mottóval – számolt be a Magyar Kurír.
CineFest: kevesebből többet
KultúraMiskolc
A miskolci filmünnep egész éves munkát jelent Bíró Tibor szerint.
Berobbant az iparfejlesztés - van még tartalék Miskolcban
MiskolcGazdaság
Az elmúlt két hétben több nagyszabású miskolci és környékbeli beruházást is bejelentettek. Már korábban letelepült vállalatok mellett újak is érkeztek Miskolcra és agglomerációjába.
Hét évre ítélték az apagyilkos ózdi férfit, aki a holttestet kénsavval teli hordóban oldotta fel
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki megölte apját, majd a holttestet feldarabolta és egy kénsavval teli hordóban feloldotta - tájékoztatta szerkesztőségünket a bíróság pénteken. Az ítélet nem jogerős.
MiNap-indító (2023.09.16.) - Időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Kellemes, koraőszi időben lesz részünk szombaton is.
Csehországban készültek a MEAFC kosárlabda utánpótlás csapatai
SportMiskolc
A MEAFC U14/A és az U15 korosztályos fiú kosárlabda csapatai rendkívül hasznos felkészülési mérkőzéseket játszottak az elmúlt hétvégén, Csehországban. Fontos selejtezők előtt áll mindkét korosztály, ezért nagyon jól jött a lehetőség. 
Egy perc Miskolc
Miskolc
Támogatják Veres Pált - Momentumos demonstráció - zöld és gondozott.
Idén is színes programokkal szökik be az ősz Görömbölyre
Miskolc
A városrészben több évtizedes hagyomány, hogy a nyári szezont követően több napos rendezvénnyel köszöntik az őszt.
Mobilmánia Vikidál Gyulával Hejőcsabán
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Szeptember 16-án, szombaton este 8 órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában lép színpadra a Mobilmánia Vikidál Gyulával.
Menned kell! ByeAlex koncertezik a Pikniken
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Közel egy éve nem lépett fel Miskolcon ByeAlex, és ez bizony hosszú idő – egyrészt, mert az utóbbi időben gyakran megfordult erre, másrészt, mert nem tud olyan gyakran jönni, hogy ne csináljon telt házat. 
Országos bajnoki címeket és klubközi aranyérmeket szereztek a Miskolcz-Revital TSE versenytáncosai
SzabadidőMiskolc
Múlt szombaton Csömörön rendezték meg az "E” osztályos Országos Bajnokságot és klubközi versenyt.