Miskolc
Illuminált állapotában ivócimborájára támadt
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki ivócimborájának okozott életveszélyes sérüléseket.
Speciális bútorokkal támogatja Sajóvámos a központi kórházat
A település nem először segíti az egészségügyi intézmény ellátottjainak gyógyulását: három éve egy pulzoximétert, most pedig öt ágy mellé tolható komplex bútort adományoztak számukra.
Újra tesztelhetik a miskolciak a BYD csuklós autóbuszát
Az MVK Zrt. ismét autóbusz teszteléssel segíti a közösségi közlekedési járművek fejlesztését.
Lámákkal hívja fel a figyelmet a rendőrség a láthatóságra
Rendhagyó együttműködés jött létre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az éppen Miskolcon fellépő Hungária Nagycirkusz között azzal a céllal, hogy biztonságosabban közlekedjünk a városban, keljünk át a zebrákon.
Miskolci nagytakarítás: megszépült a Balázs Győző tér is
Néhány nap alatt több, mint 20 ezer négyzetméteren takarították ki a várost.
Csanád szülei a média távolmaradását kérik a temetésről
A késelés áldozatává vált tizenhat éves fiú édesapja közösségi oldalán és szerkesztőségünk által is kéri a médiumok megértését.
Tizenötödik alkalommal állították ki a legszebb trófeákat
Szelcepusztán tartotta az Északerdő Zrt. jubileumi trófeamustráját, ahol a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáit mutatták be.
Hatalmas sikert ért el Miskolc a klímamisszióban
A napokban veszi át Miskolc új vezetése azt a kiemelkedő klímamissziós minősítést, melyet a város Európai Uniótól kapott.
Nem változik a hulladékszállítás rendje a nemzeti ünnepen
A hulladékszállítás menetrendje változatlan marad október 23-án, az ügyfélszolgálati irodák viszont zárva tartanak.
Támogassuk a környezetbarát fatüzelést!
Minden évben a fűzési szezon elején, októberben rendezik meg a Környezetbarát Fatüzelés Hetét, amelyhez évek óta Miskolc is csatlakozik. A fenntartható erdőgazdálkodásból származó, korszerű tüzelőberendezésben, helyesen elégetett tűzifa klíma- és környezetbarát fűtési módnak tekinthető.
Ittasan rátámadt gyermeke tanárnőire
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittas állapotban az iskolaudvaron rátámadt gyermeke osztályfőnökére és az igazgatónőre.
Ne ijedjen meg, csak Gripenek dübörögnek majd felettünk
Kiképzési gyakorlatot tartanak a következő napokban.
Lezárult a 30. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó
A zárókoncertet a Belvárosi Evangélikus Templomban tartották vasárnap.
Barátság maraton, jótékonysági gyűjtéssel
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Barátság Maraton Futófesztivált vasárnap a Miskolci Egyetem körcsarnokától rajtolva.
Minden, mi szem-szájnak ingere – októberi termelői nap a belvárosban
A szokott helyen, az Erzsébet téren tartották meg újfent a népszerű programot.
Látványos programokkal hamarosan érkezik az Erőművek éjszakája
Október 25-én, pénteken újra megrendezik az Erőművek Éjszakáját és a Távhőszolgáltatás napját Miskolcon is.
Tisztújítást tartott az MSZP, készülnek az országgyűlési munkára
Tisztújító kongresszuson választotta meg új elnökségét az MSZP szombaton.