Miskolc
Szombat este forgalomkorlátozás miatt késhetnek az MVK járatai a Győri kapuban
Október 19-én, szombaton este a Győri kapu – Aba utca kereszteződésnél, a Győri kapu 48–50. előtti útszakaszon a rendőrség bizonyítási kísérletet hajt végre, ezért 19:45-től várhatóan 2 óra időtartamra részlegesen, illetve teljes egészében lezárják azt.
Rásegítő járatok közlekednek a DVTK és az MTK meccsére
Október 19-én, szombaton 17:30 órától rendezik meg a DVTK – MTK labdarúgó-mérkőzést.
Több zebrát is újrafestettek éjjel a belvárosban
Sötétedés után sincs megállás az őszi nagytakarítási programban – erről a Villanyrendőr gyalogátkelőhelyei tanúskodnak.
Ünnepi nyitvatartás és parkolási rend október 23-án Miskolcon
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közreadta, hogyan alakul majd a parkolási rend a szerdai ünnepnapon az üzemeltetésében lévő
parkolókban. Mutatjuk.
parkolókban. Mutatjuk.
Tapintható történelem – roadshowra indult a múzeum
A város iskoláit érintő eseménysorozat célja az, hogy a diákok jobban megértsék és megszeressék a történelmét, valamint megismerjék a múzeumi közeget.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád államtitkár
„Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled, Árpád!” – jelentette be Semjén Zsolt a Facebook-oldalán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár halálhírét.
Aki „nem a realitás talaján működött” – Hegyi Árpád Jutocsától búcsúztak
A nemrégiben elhunyt Hegyi Árpád Jutocsára emlékeztek csütörtökön a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházának földszinti előcsarnokában. Mindazok, akik szerették és tisztelték a teátrum egykori igazgatóját, ezen a napon leróhatták kegyeletüket egy szál virággal.
Százhúsz éves lett a Miskolci Egyetem elektrotechnikai intézete
A jubileumot konferenciával, kiállítással és szakmai nappal ünnepelték.
Színes programokkal zárta a szabadtéri szezont a Csengey-kert
A zene, a tánc és a képzőművészet találkozott csütörtökön az MKK szabadtéri rendezvényhelyszínén.
A vasúti menetrend változásához igazodva módosul néhány járat menetrendje szombattól
Október 19-től, szombattól a 80-as vasútvonalon (Budapest – Hatvan – Miskolc – Sátoraljaújhely) végzett pályakarbantartási munkálatok miatt elrendelt részleges vágányzár III. üteme alatt egy másfajta módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, ennek következtében ismét változik – többek között – az első és az utolsó vonatok indulási, illetve érkezési időpontja.
Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Ahogyan már megszokhattuk, újra lesz nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen, most október 19-én szombaton nyílik alkalom arra, hogy barátkozzanak az ott élő állatokkal.
Harminc éve segítenek a perem szélére szorult embereknek
Idén harminc éves a hajléktalanokat és rászorulókat ellátó Napfényt az Életnek Alapítvány, a jubileum kapcsán ünnepséget tartottak csütörtökön a Baross Gábor úti intézményben.
Újraindul a Salkaházi program keretében a Szépkorúak Filmklubja
A Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány szervezésében folytatódik a Salkaházi program keretében a Szépkorúak Filmklubja, tájékoztatta lapunkat Szegedi Judit, a kuratórium elnöke.
A Tiszaitól Lillafüredig kitakarítják egész Miskolcot
Az őszi nagytakarítás csütörtökön a Szinva teraszon kezdődött, és a következő két héten át a város legtöbb frekventált közterületét hasonló módon teszik rendbe.
Iskolapszichológus a gyilkosság után: mindenkit letaglózott az eset
Tragikus haláleset hírére ébredt múlt vasárnap reggel Miskolc lakossága. Egy pincesori szórakozóhely előtt, előzetes szóváltást követően, megszúrtak egy 16 éves arnóti fiút. A gyanúsított egy 20 éves, vattai férfi. A 16 éves fiú életét sajnos már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. Hogyan lehet feldolgozni egy ilyen tragédiát a barátoknak, iskolatársaknak, a családnak? Erről beszélgettünk a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinműsorában Tóth Andrea pszichológussal, krízisintervenciós szakemberrel.
Minap - indító (2024.10.17.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Csípős reggel után napos csütörtök.
Legyőzte a DVTK női kosárlabdacsapata olasz ellenfelét az Euroliga első hazai meccsén
Az első negyed ugyan még az olasz vendégek fölényét hozta, de aztán fokozatosan magára talált a piros-fehér csapat, és három etapot megnyerve megérdemelten szerezte meg 70-63 pontra győzelmet.
Elhunyt Bukta Bertalan miskolci NBI-es kosárlabda játékvezető
Életének 79. évében, október 15-én elhunyt egykori NBI-es játékvezető, mérkőzésellenőr, a B-A-Z Vármegyei Kosárlabda Szövetség tiszteletbeli elnöke.
A ZOOmánia vetélkedő legügyesebbjeit díjazták a Kossuthban
A legjobban teljesítő csapatokat értékes ajándékok várták, a győztesek pedig egy évig birtokolhatják a vándorserleget.