Miskolc
Bazin Levente szerint Kiss János csupán szavazógépnek tekinti a miskolciakat
A Velünk a Város mszp-s önkormányzati képviselője szerint a fideszes országgyűlési képviselő garanciái "nem hitelképesek". Bazin Levente pénteki közleményét érdemi változtatás nélkül közöljük.
Megtorpant a csökkenés, még mindig 20 százalék fölötti az infláció
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak júniusban az egy évvel korábbit. Egy hónap alatt 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, ami azt jelenti, hogy máris megtorpant a májusi csökkenő trend.
Féltucat gyerek ült az autóban, biztonsági öv használata nélkül utaztak
Hat gyerek utazott egyszerre azzal az autóssal, akit a miskolci rendőrök szúrtak ki a forgalomban. Arra lettek figyelmesek, hogy a fiatalok nem megfelelően használták a biztonsági öveket.
Minap-indító (2023. július 7.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Több miskolci útszakaszon is komoly felújítási munkák kezdődtek, körültekintően vezessenek!
Tizenegy ország egyetemistái vesznek részt az európai tollaslabda- és vízilabda-bajnokságon Miskolcon
Tizenegy ország huszonkét felsőoktatási intézményének kétszáz sportolója vesz részt a július 13. és 19. között Miskolcon megrendezendő Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságán - jelentették be a kormány, a Miskolci Egyetem és a szervező szövetség képviselői sajtótájékoztatón, a borsodi megyeszékhelyen csütörtökön.
Tizenhét éve alapították a Miskolc Holdingot
Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése először 2005-ben döntött a Miskolc Holding Zrt. létrehozásáról, és akkor azt határozták meg legfontosabb célként, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb működtetése a vállalatcsoport „holding típusú” irányításával valósuljon meg.
Egy perc Miskolc
Folytatódnak az útfejlesztések, fejlesztések a Zsarnain, miskolciak a Kékszalagon.
Az LMP személyes konzultációt ajánl Orbán Viktornak az akkumulátorgyárakról
Az LMP személyes konzultációt ajánl Orbán Viktornak az akkumulátorgyárakról, hogy a miniszterelnök "többet tudjon az akkumulátor-nagyhatalmi törekvések kockázatairól".
Családi napot rendeznek a Vologdán
Családi napot rendeznek július 15-én, szombaton 14:00-19:15 között a Vologda utcai játszótéren.
Mint szomját oltó párduc, úgy pihen egy furgon a Szinva partján
Érdekes parkolási technikára figyelhetnek fel a Petőfi utcán közlekedő autósok.
Straub Dezső: az operett olyan világba helyez, ahol elmúlik a görcsünk
A Vidám Színpad örökös tagja szombaton a Lovagi Tornák Terén lép fel. Ennek apropóján vendégeskedett a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.
Újabb útfejlesztés Miskolcon: négysávosra bővül a Thököly utcai híd, kiszélesítik a Kiss Ernő egy szakaszát
A város vezetői csütörtök reggel jelentették be az újabb fontos, közlekedést érintő beruházás megkezdését. A belváros tehermentesítése, a gördülékenyebb kelet-nyugati irányú autós forgalom elérése a cél.
Újabb sort fedtek le a Zsarnain
Ismét mérföldkövéhez érkezett a Zsarnai piac felújítása - számolt be a helyszínen a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., melynek nem titkolt célja egy élhető, modern piaci környezet megteremtése, ami egyre inkább elérhető távolságba kerül, köszönhetően a folyamatos fejlesztéseknek.
Novák Katalin aláírta az új pedagóguséletpálya-törvényt
Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját - írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.
Nemzetközi elődöntők, érmek, csapatsikerek
A Miskolcz-Revital TSE versenyzői a szezon második felében is sikert sikerre halmoztak.
MINAP-INDÍTÓ (2023.07.06.) – IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Nyárias időnk lesz, helyenként záporral, zivatarral. Figyeljünk a magas UV sugárzásra, védjük a bőrünket a szabadban!
Ars Sacra Fesztivál lesz szeptemberben Miskolcon
Az országos Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó miskolci eseménysor több mint negyven programot kínál, ezek között igazi kulturális csemegéket is, helyi kötődésű művészek közreműködésével, a város számos helyszínén.
Szombaton Avasi Kvaterka, egy buborékos bükki buli a Mélyvölgyben
A Bükk+ és az Avasi Kvaterka közösen ünnepli a magyar bor napját július 8-án, szombaton az avasi Mélyvölgyben, egy hatalmas buborékos buliban, ahol átadják a II. Avasi Pinceszépségverseny díjait, lesz játék, beszélgetés a selmeci hagyományokról, koccintás, táncolás, és adományozás a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak.