Ugrás a tartalomra

Oktatás

Ovimpia a Generali Arénában
SportOktatásMiskolc
Első alkalommal rendeztek a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) óvodái között olimpiát, ahol a résztvevő gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a mozgás és az egészséges életmód fontosságával. 
Képgaléria
Ők nem fognak felsülni! – a jövő vendéglátós szakemberei versenyeznek Miskolcon
OktatásBelföldMiskolcVilág
Miskolcon rendezik meg a Schnitta Sámuel Országos Gasztronómiai Emlékverseny döntőjét, a hivatalos megnyitót kedd kora délután tartották a Szentpáli István szakképző iskolában.
Száztíz diákot lát vendégül Miskolc: az Európai Parlament munkáját modellezik
OktatásGazdaságMiskolcVilág
A Földes Ferenc Gimnázium tanulói például Finnország „bőrébe bújva” vitatkoztak.
Az ütősöké a terep hétvégén a Bartókban
OktatásMiskolc
Fiatal tehetségek mérik össze tudásukat a XV. Országos Vrana József ütőhangszeres versenyen a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban szombaton és vasárnap.
Tanműhelyeket adtak át a mezőcsáti szakképző iskolában
OktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Szakképzési Centrum alakított ki két tanműhelyt közel 40 millió forintos saját forrásból az élelmiszeripari és gépészeti specializációja szakosodott iskola számára.
A Rotary Mikulásfutásának győzteseit díjazták
Oktatás
Csütörtök délután vehették át a verseny nyertes iskolái a felajánlott sportszereket. 
Műszakis lányoknak tart napot az egyetem
OktatásMiskolc
Április 25-én tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Lányok napját a Miskolci Egyetemen a Nők a Tudományban Egyesület jóvoltából.
Világranglistás képzések a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolc
A Miskolci Egyetemről két mérnöki szakterület került be a világ legjobbjai közé a QS World University Rankings by Subject 2025 rangsorába.
A „Tanítsunk Magyarországért” ösztöndíjprogram a térségünket is felemeli
OktatásBelföldMiskolc
A már hét éve működő ösztöndíjprogram első, országos konferenciáját rendezték meg a Miskolci Egyetemen, ahol az alapítók és a programban résztvevők áttekintették az eddig elért eredményeket, majd beszélgettek az új lehetőségekről és irányokról.
Képgaléria
A forradalom hősei előtt tisztelegtek a Vörösmarty diákjai
MiskolcOktatás
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek a Vörösmarty Általános Iskolában csütörtök délelőtt.
Ezen a libikókán mindnyájan rajta ülünk – az óvodai esélyegyenlőségről tartottak konferenciát
OktatásMiskolc
Számos megvilágító erejű előadással készültek a helyi óvodák szakemberei és a területen tanuló fiatalok számára a Városháza Díszaulájában tartott csütörtöki konferencián.
Közel négyezer felvételiző részesítette előnyben a Miskolci Egyetemet
OktatásMiskolc
A hagyományosan népszerű műszaki, jogi, gazdasági és egészségügyi képzések mellett idén is nagy az érdeklődés a pedagógusképzés iránt.
MOL-terem nyílt az Andrássy gépipari technikumban
OktatásMiskolc
A megújult tanterem mellett négy digitális táblával gazdagodott az iskola és megkezdődhetett a díszterem parkettázása is.
Pí-nap: Európai vészhelyzet van a matematika oktatásban
OktatásBelföld
Drámaian romlik a diákok matematikai teljesítménye az Európai Unió tagállamaiban, az alulteljesítők aránya rekordmagasságba emelkedett, míg a kiválóan teljesítők száma csökkent – írja az Európai Bizottság Education and Training Monitor 2024 című friss jelentése.
Keltsd életre a mesék hőseit! - robotika szakkör indul a Gyermekkönyvtárban
OktatásMiskolc
A 8-12 éves korosztályt várják a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárába. A kicsik az ArTec robotok építésébe és programozásába tanulhatnak bele.
Az MCC-nél csak úgy csináltak, mintha valóban vezetnék az államot
OktatásMiskolc
Persze ez nem róható fel nekik, elvégre ezt a csütörtök délelőtt Miskolcon tartott államszimulációs verseny alkalmából tették így.
Átadták a KÖSZI30 Közösségi Teret a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolc
Lupkovics Zsófia végzős szociológia szakos hallgató pedig megkapta az év önkéntese címet.
Közeleg az óvodai beiratkozás, készül a MIÓVI is
OktatásMiskolc
Április 20. és május 20. között tudják a szülők beíratni gyermekeiket a miskolci intézményekbe. 
Együtt kutat és fejleszt a MOL és a Miskolci Egyetem
OktatásMiskolc
Kutatás-fejlesztési és innovációs szerződést kötött a két szervezet, amellyel tovább erősítik az oktatás és az alkalmazott kutatás területén fennálló több évtizedes kapcsolatukat.
Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés
OktatásBelföldMiskolc
A Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője közölte: 129 730-an adták be jelentkezésüket magyarországi felsőoktatási intézménybe.