Ugrás a tartalomra

Oktatás

Képgaléria
Nyílt napot rendezett a Rendvédelmi Technikum
Oktatás
Nyílt napot tartottak a Miskolci Rendvédelmi Technikumban szerdán. Az eseményre elsősorban érettségi előtt álló végzős diákokat vártak, akik bepillanthattak az intézmény életébe, a rendőrképzés helyszíneibe és módszereibe. Emellett az érdeklődők tájékoztatást kaptak a technikusi szintű képzés felvételijével és a jelentkezéssel kapcsolatban is. 
"A fenntarthatóság nem választás kérdése"
OktatásGazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A környezetvédelem, a munkavállalói jólét és az etikai normák álltak a Miskolci Egyetemen tartott ESG konferencia középpontjában.
A Projektmenedzsment Szövetséggel is együttműködik az egyetem 
OktatásMiskolc
Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség. A közös munka célja, hogy támogassa a campus Területi Innovációs Platformját, a készülő Science Park Innovációs tevékenységét, valamint a vállalati és az akadémiai szféra közötti kapcsolatok magasabb szintre emelését. A partnerség az elméleti és gyakorlati tudásbázisok közös szakmai célú összekapcsolását is segíti.
Előkelő helyen a Herman a gimnáziumok toplistáján
OktatásMiskolc
Országosan a harmincnegyedik lett a HVG 2025-ös rangsorában, de a Dunától keletre dobogós a helyezése a vidéki intézmények között.
Képgaléria
Mi a pálya? - pályaválasztási roadshow érkezett az egyetemre
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A műszaki szakképzés iránt érdeklődő általános iskolásokat célozta meg az országos rendezvénysorozat.
Képgaléria
Amerikában fejlesztett szobát kaptak pszichés krízisük leküzdésére a zrínyisek
Oktatás
Újfajta pedagógiai szemléletet honosíthat meg a borsodi tinédzserek körében a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban hétfőn átadott „Arizona”-szoba.
Mesélj Velünk az Ifiházban, azaz mesefoglalkozás nagycsoportosoknak és kisiskolásoknak
SzabadidőOktatásMiskolc
Vadonatúj mesepedagógiai foglalkozásokra várják az óvodás és általános iskolai alsós gyermekeket az Ifjúsági Házba novembertől havi egy alkalommal.
Partnerség a gondoskodáspolitikában, az oktatásban és az ismeretterjesztésben
OktatásMiskolc
A közös oktatási, tudományos tevékenység erősítésére, valamint a kutatási eredmények kölcsönös hasznosítása érdekében hosszú távú együttműködést kötött a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Miskolci Egyetem.
Képgaléria
A jó szél mellett cél is kell – pályaválasztási kiállítást tartanak a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szabad a pálya címmel kétnapos pályaválasztási kiállítást rendezett a vármegyei kormányhivatal, az iskolaválasztás előtt álló 7. és 8. osztályos diákokat kedden és szerdán várják a Miskolci Egyetem főépületébe.
Jövőre is elérhető Miskolcon a Bursa Hungarica
Oktatás
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához való csatlakozásról adott ki közleményt a városháza sajtóosztálya.
Hétfőn vége az őszi szünetnek, de nemsokára jön az újabb iskolai pihenő
OktatásBelföld
A vasárnap az utolsó szünnap, aztán kezdődik az oktatás. Ám nem kell sokat várni a téliszünetre a diákoknak.
Űr senkiben sem tátonghat tovább az egyetemmel kapcsolatban
OktatásTudomány
A keresztféléves felvételi eljárásban először jelenik meg az angol nyelven oktatott űrmérnöki képzés a miskolci campuson.
Novembertől már tizenöt útvonalon kell vizsgáznia a tanulóvezetőknek
OktatásMiskolc
Miskolc területével, lakosságszámával és szakmai elvárásokkal indokolta a közlekedési hatóság döntését a KAV.
A miskolci Herman Ottó Gimnázium az ország húsz legjobb gimnáziuma között
OktatásBelföld
Legalábbis a HVG szokásos, évente kiadott toplistájában, ahol az első húsz helyezett között csupán hat vidéki iskola szerepel.
Elstartolt az Erőművek Éjszakája - A kazánházba látogattak el az ovisok
SzabadidőOktatásMiskolc
A MIHŐ kenderföldi telephelyén a MIÓVI Mesevár Tagóvoda nagycsoportosait fogadták.
Látványos programokkal hamarosan érkezik az Erőművek éjszakája
SzabadidőOktatásMiskolc
Október 25-én, pénteken újra megrendezik az Erőművek Éjszakáját és a Távhőszolgáltatás napját Miskolcon is.
Több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik ma Magyarországon, mint 2010-ben
OktatásMiskolcGazdaságBelföld
Az elmúlt tíz évben a kormány nominálisan megháromszorozta a kutatásra és fejlesztésre szánt forrásokat és ma már több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik Magyarországon, mint 2010-ben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Tiszalúci Ifjúsági Innovációs Fórumon.
Képgaléria
A fogyatékosság a normalitás egy variánsa - 25 éves a Szimbiózis Alapítvány
EgészségOktatásMiskolc
Huszonöt éve ad új esélyt és biztosítja a normális élet lehetőségét a Szimbiózis Alapítvány a miskolci fogyatékkal élőknek.
Hetvenötéves az egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara
OktatásMiskolc
Az évforduló kapcsán megrendezett emlékülésen Horváth Zita rektor és Fükő László kuratóriumi elnök mellett felszólalt és méltatta a kart Tóth-Szántai József polgármester és Latorczai János, az Országgyűlés alelnöke is.
Képgaléria
Százhúsz éves lett a Miskolci Egyetem elektrotechnikai intézete
OktatásMiskolc
A jubileumot konferenciával, kiállítással és szakmai nappal ünnepelték.