Ugrás a tartalomra

150 éve alakult meg a Magyarországi Kárpát Egyesület

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. augusztus 19. szombat 18:41
Idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját a Magyarországi Kárpát Egyesület, melynek létrehozásában ismert miskolciak is részt vettek. A jubileum alkalmából augusztus 8-tól 13-ig mintegy százötven fő részvételével tartották meg az egyesület fennállásának legjelentősebb rendezvénysorozatát.
Fotók: Mocsári László

A világ hetedik legidősebb, Magyarország első turista klubja Ótátrafüreden, a Magas-Tátrában 1873. augusztus 10-én alakult meg.

A turizmust pártoló és a magashegyi ösvények, útvonalak, menedékházak, nyaralók és útmutatók kiadását ösztönző egylet építtette ki a Magas-Tátra lábánál végigmenő autóutat, a villamosvasutat, megszervezte a hegyi mentést, továbbá kiemelt szerepe volt és van a Magas-Tátra geológiai feltárásban is – emlékeztetett Kovács Attila miskolci pedagógus. A Tátra-kutató a Magyarországi Kárpát Egyesület miskolci vonatkozásait sorolva kiemelte, hogy a szerveződés alapító tagja, egyben Ótátrafüred akkori tulajdonosa a Borsod-Miskolci Gőzmalom volt. Kovács Attila a társaság, így az egyesület tagjai között olyan jelentős és ismert miskolciakat említett meg, mint Horváth Lajos politikust, Miskolc díszpolgárát, Soltész Nagy Kálmán királyi tanácsost, országgyűlési képviselőt, Miskolc polgármesterét, Zelenka Pált, a Tiszai evangélikus egyházkerület püspökét, és Lévay József költőt, műfordítót, a Magyar Tudományos Akadémia tagját.


A másfélszázados jubileum alkalmából több napos rendezvényt tartottak a magyar turistaság bölcsőjében. A rendezvénysorozat egy 1888-ban készített, Máhler János hegyi vezető lezuhanását megjelenítő síremlék helyreállításával, és Nagyszalók központi fekvésű közterén történő elhelyezésével kezdődött – mondta Kovács Attila a bedőlt síremlék felkutatója. Az egyesület által alapított Poprádi Tátraalji Múzeumban pedig megnyílt a Magyarországi Kárpát Egyesület múltját bemutató igényes időszaki kiállítás.

A Nyisztor Miklós és Mészáros János magyarországi magángyűjteményéből származó bemutatott tárgyak között útikalauzok, térképek, jelvények és plakettek, személyes emléktárgyak, magánlevelek, díjak és kiadványok is láthatóak a megalakulás évétől kezdődően a második világháborúig, az egyesület első nagy szakaszának befejezéséig. (A szervezetet ugyanis 1945 után a kommunisták feloszlatták, vagyonát államosították, újjá 1992-ben alakult – a szerk.) A múzeummal kapcsolatban Kovács Attila megjegyezte, hogy a Miskolci Dalárda 1892-ben 15 forintot gyűjtött össze az intézmény működésének segítésére. Szólt arról is, hogy a múzeum alapítója és az egyesület elhivatott támogatója, a német anyanyelvű, ám magyar lelkületű Husz Dávid Miskolcon tanulta a magyar nyelvet.

Balról: Kovács Attila, Éliás Ádám

A rendezvénysorozat Tarajkán folytatódott, ahol az egyesület által építtetett Szilágyi Dezső kilátónál avatást tartottak. A kilátó oldalát díszítő, a volt magyarországi igazságügyi minisztert - a tátrai turizmus nagy pártolóját - ábrázoló emlékmű ugyanis 1945-ben eltűnt. Az évforduló alkalmából a Sine Metu Egyesület és a Magyarországi Kárpát Egyesület - részben közadakozásból - ismét elkészíttette és felavatta Éliás Ádám szobrászművész alkotását, a Szilágyi Dezső portréját ábrázoló újraformázott bronzplakettet. Ezt követően emlékülést és díszvacsorát tartottak a Grand Hotelben.

A jubileumi rendezvénysorozat a lengyelországi Zakopanéból Ótátrafüredre vezető 40 kilométer hosszú túrával, a hagyományos Magas-tátrai átkeléssel zárult. 

A Magyarországi Kárpát Egyesületnek napjainkban 200 jegyzett tagja van, köztük Mocsári László (jobb szélen) fotós kollégánk is, aki a Pestkörnyéki Kárpát Egyesületnek is a tagja. Munkatársunk a jelenleg működő egyesületek közül jelentős létszáma miatt kiemelte az erdélyit, valamint az 5 kulcsos házat üzemeltető egrit, és a pestkörnyékit, amely kezdeményezte és aktív szervezője a Kárpátok leghosszabb vízválasztóján vezető, 5 országot érintő, 2600 kilométer hosszú, a GPS technológia használatára épülő nemzetközi túramozgalom létrehozásának, a Kárpátok Bércein Vándorút elnevezésű program keretében. Az útvonal teljes kijelölése hamarosan befejeződik.

A jelentős eseményről Mocsári László készített képgalériát.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!