Ugrás a tartalomra

Új klip készült a Bíborszél Miskolc dalához - nézze meg nálunk!

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. május 11. kedd 18:19
A zenekar a Miskolc Televíziót kérte fel, hogy folytatva az együttműködést, új klipet forgassunk a 2012-ben megjelent Miskolc című kultikus „városdalhoz”. A hátteret ezúttal a csodás Lillafüred, a Hámori-tó adta.

Egy évvel ezelőtt ilyenkor, szintén a város napján miskolci együttesek örömzenélését közvetítettük az Avasi Kilátóból, ahol fellépett a Bíborszél is:

A program olyan jól sikerült, hogy tovább ötleteltünk, mivel lephetnénk meg idén a miskolciakat. A lehetőségeket leszűkítette, hogy a járványhelyzet sajnos még mindig nem enged megtartani nagyrendezvényeket.

– A Miskolci Kulturális Központnál dolgozó barátunknak, Acsai Sándornak támadt az a gondolata, hogy készítsünk egy új klipet a régi számunkhoz, de egy új helyszínen – idézte fel lapunk érdeklődésére Fábián Zsolt, a nívódíjas Bíborszél énekes-frontembere. – Az évek során egyébként legalább három videós verzió jelent meg a dalhoz: a hivatalos mellett forgott egy klip a DVTK-val, és egy a T-Dance-es lányokkal közösen. De így sem volt kérdés, hogy Miskolc egyik „szerelem helyén”, Lillafüreden is megénekeljük a dalt.

A nótát 2012-ben írták a Miskolci Lokálpatrióta Egyesület pályázatára. Közel tíz zenekar közül választotta ki a zsűri a Bíborszél együttes dalát – a többi, ahogy mondani szokták, már történelem: ha valaki miskolci kötődésű, akkor legyen szó születésnapról, esküvőről, vagy egy nagyobb rendezvényről, buliról, kötelező „kellék” Miskolc dala, aminek népszerűségét az is jelzi, hogy összességében másfél millió fölött jár a megtekintések száma a legnagyobb videómegosztón.

Együttes és tévéstáb – jó hangulatban telt a forgatás

2020-ban Nívódíjat vehetett át a Bíborszél Miskolc város napja alkalmából. A méltatás szerint működésük 30 éve alatt a miskolci zenei élet szerves, meghatározó és megkerülhetetlen részévé vált a zenekar. Az 1991-es Popfesztiválon elhangzó, azóta igazi örökzölddé váló közönségdíjas Nem hiszem el című sláger hozta meg a fiatal zenészek számára az országos népszerűséget. Debütáló albumuk a Szivárvány címet viselte. 2001 őszén látott napvilágot a Furcsa évek című lemez, rajta olyan slágerekkel, mint az Igazi kincs, a Furcsa évek vagy éppen a Várlak, ami az akkori rádiós és televíziós játszási listák állandó szereplőjévé vált. A 2007-ben megjelenő Hiányzol című dal igazi megasláger lett, mint ahogy a MissBee közreműködésével készült Mintha álmodnék című duett is. 2012-ben született meg a Miskolc című daluk, ami a város újkori himnuszává vált, a legnagyobb eseményektől a legkisebb baráti összejövetelekig rendszeresen játsszák. Az elmúlt évtizedek alatt számtalan sláger és rengeteg fellépés övezte a zenekar útját. A mai napig és mindig is jellemezte a zenekart és szerethetővé teszi a nagyközönség számára – az állandóságon kívül – a gazdag érzelem- és hangulatvilág, amely egy zeneileg és hangzásvilágában is abszolút érett, populáris, de ezzel együtt egy letisztult, igényes zenei minőséggel párosul.

– Az elmúlt 9 évben magunk is éreztük a közönség szeretetét. Egyértelműen összekötöttek minket a dallal. Bevallom őszintén, én nem gondoltam volna, hogy ekkorát megy a dal, ennyire felkapott és időtálló lesz. Minimum kétszer le kell nyomni egy buliban – teszi hozzá Zsolt nevetve.

A Miskolc tehát abszolút eljutott a közönségéhez, sorait álmunkból felébredve is fújjuk. Mi a titka? – kérdeztük a frontembert. – Azt hiszem, sikerült jól megfogni a miskolci életérzést, az itteniek gondolkodásmódját. Szoktam mondani: egy dal annyit ér, amennyi eljut belőle az emberekhez. És ez tényleg betalált, nagyon hamar elért azokhoz, akiknek és akikről szólt. Abszolút mindenki azonosulni tud vele, a legkisebbektől az idősebbekig.

A Miskolc című dal új klipjének premierje – a városnapi online műsor záróakkordjaként – 17:52-kor lesz a Miskolc Televízióban, majd a minap.hu-n is debütált: 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!