Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a regisztráltak oltása Miskolcon

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. február 04. csütörtök 21:15
Az oltási tervnek megfelelően a borsodi megyeszékhelyen is először a legidősebbek kapják meg a koronavírus elleni vakcinát.
Mocsári László képgalériája

Ahogyan az várható volt, Miskolcon is elkezdték csütörtökön a regisztrált idősek koronavírus elleni oltását. A Miskolc Televízió információi szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében negyven háziorvos kapta meg a vakcinát, ők - ahogyan arról a korábbi hírek is szóltak - 10-10 embert tudnak ebből beoltani. Ezen felül minden körzetből hat ember a kórházi oltópontokon kapja meg a vakcinát. 

Arról szintén írtunk már korábban, hogy országosan a tervezett 50 ezer helyett körülbelül 30 ezer embert oltanak be vasárnapig, mert a vártnál kevesebb Moderna vakcina érkezett Magyarországra.

A vakcina beadása előtt mindenkit megvizsgáltak, hiszen az oltásról küldött tájékoztató szerint ha valakinek láza, vagy légúti betegsége van, nem kaphatja meg a védőoltást. A Miskolc TV által megkérdezett idősek többsége a családja miatt vállalta a vakcina beadatását. A most 84 éves Márton Zoltán például úgy fogalmazott, azért oltakozott, mert nagyon szereti három gyermekét, unokáit és dédunokáit és szeretne még sok szép évet eltölteni velük.

A miskolci harmincas számú háziorvosi körzetben rendben zajlott az idősek oltása - mondta el Dr. Kázár Ágnes. A háziorvos kiemelte, a Moderna vakcina esetén negyed órán át kell megfigyelni a betegeket, de körzetében szerencsére senkinél nem jelentkezett semmilyen panasz. A most beoltott időseknek várhatóan február végén kell megkapniuk a második vakcinát a teljes védettség érdekében.

Az idősek oltása az egész országban megkezdődött csütörtökön, a hírek szerint 1080 háziorvosi körzetben tíz-tíz regisztrált, idős személy kaphat védőoltást, és minden háziorvosi körzetből hat-hat, szintén regisztrált, idős embert kórházi oltópontokon oltanak be.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!