Ugrás a tartalomra

"Nyíltvízi" kalandokkal elcsordogál ám az idő

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. január 20. péntek 12:12
Tavaly decemberben abszolválta a Miskolci Vízmű Kft.-nél töltött negyvenötödik munkaévét Demeter Zoltán csőhálózati karbantartó.
Fotó: Mocsári László

Alig tizenhét esztendősen, 1977-ben került a miskolci szolgáltatóhoz Demeter Zoltán, ahol nagy elődök csapásirányán haladva sajátíthatta el szakmájának fortélyait. Szerelőládájával csakhamar be is járta a várost. Egy évtizedébe került, míg álmából fölkeltve visszamondta a település vízvezeték-hálózatát. Nem sokkal később szennyvíztisztítóként próbálta ki magát, de a hetvenkét órás ügyeleti szolgálatban is megállta a helyét a vállalatnál. Látogatásunkkor Zoltán hosszasan sorolta egykori igazgatóit, osztályvezetőit és művezetőit, akik egytől egyig emberséggel bántak vele – elmondása alapján főnökeivel remekül meg tudta magát értetni. Mégis döntően a szerelői kollektívában látja annak okát, hogy négy és fél évtized alatt egyszer sem hagyta ott munkáltatóját. Változó helyeken és feladatokkal, de minduntalan jól érezte magát.

"Viszontagságos időkben: esőben, sárban és persze fagyban is..."

– idézte fel Zoltán azokat a nyolcvanas évekbeli teleket, amikor nem ritkán mínusz húsz fok alatti hőmérsékletben kellett a vízzel elárasztott gödörbe lemásznia. Mint megjegyezte: negyvenéves koráig kabátot se nagyon húzott, úgy hárította el a csőtöréseket. Visszatekintésében nem tudott felidézni olyan fennakadást, amit kollégáival képtelenek lettek volna megoldani. Márpedig kihívások szép számmal érték őket: elég, ha csak azt a kora hajnali riasztást idézzük fel, melynél egy majd’ félméteres átmérőjű vezeték igyekezett a fölötte magasodó házat szó szerint kimosni a helyéről…

Zoltánnak megannyi új géppel, anyaggal és technológiával kellett lépést tartania: pl. a PVC-csőre sem kell már néhány évtizede menetet vágnia. A munkája során felhalmozott egyik legértékesebb tudásanyagként ugyanakkor helyismeretére tekint, minthogy jószerével utcanév alapján tudja, milyen jellegű csőtöréshez riasztották. Bár egy-egy elhárítás megkérdőjelezhetetlen elégedettséggel tölti el – miként beszélgetésünkben rámutatott –, a helyzet korántsem annyira derűs: Miskolc folyamatosan elöregedő hálózata már most komoly nehézségeket okoz. Ezek – taglalta – megfelelő szakemberi utánpótlás nélkül az elkövetkezendő években további bonyodalmakat szülhetnek még. Éppen ezért is lényeges – hangsúlyozta a veterán –, hogy minél több fiatal csatlakozzon a MIVÍZ gárdájához.

„A lelkem itt tartott, hála a Mennyei Atyának”

– összegezte a cégnél vállalt negyvenöt éves szerepvállalását Demeter Zoltán, aki a csöppet sem közeli Tardról jár munkahelyére, s aki napokon belül betölti hatvankettedik életévét. Habár ünnepeltünk a fentiekben ecseteltek fényében igencsak megkedvelte munkáját, jóllehet három esztendő múltán megkönnyebbülve fogja magát átadni az immár pihentető értelemben vett nyílt víznek: a horgászatnak – és persze családjának: négy lányának és három unokájának.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!