Pressburger-ház: A projekt már elindult, hamarosan a munka is elkezdődik
Megmenekülhet a Pressburger Imre, a miskolci születésű Oscar-díjas filmalkotó, romos szülőháza – a jó hírt éppen egy évvel ezelőtt jelentette be Miskolc és a Cinefest Egyesület vezetése.
Ahogyan annak idején arról a minap.hu is részletesen beszámolt, a rekonstrukcióra lehetőségét egy lehetőségét egy Interreg (EU-n belüli városok és régiók együttműködését támogató) pályázat biztosítja, melyet a szlovákai Stószfürdő (Kúpele Štós) a CineFest Egyesülettel együttműködésben nyert meg – konzorciumi partnerségben az Észak-magyarországi Informatikai Management Nonprofit Kft.-vel. Mindezen túl a Miskolci Egyetem és a szlovákiai Pavol Jozef Šafárik Egyetem is a kezdeményezés mellé állt, így együttműködő, támogató partnerként vesznek részt a projektben.
Idén júniusban aztán az is kiderült, a magyar-szlovák pályázat sikeres volt, így aztán már „semmi nem menti meg a megújulástól” a Szentpéteri kapui épületet, amely kis híján az enyészeté lett. A felújítás kapcsán tartottak csütörtökön projektindító sajtótájékoztatót a Művészetek Háza Kortárs Galériájában.
Madaras Péter, a CineFest Egyesület elnöke az eseményen elmondta, szándékosan időzítették a huszadik Cinefest idejére a projekt megkezdését. „Úgy gondoltuk szimbolikus, ha éppen a miskolci filmfesztiválon jelentjük be azt, hogy megkezdődik annak az épületnek a felújítása, melyben Pressburger Imre, vagyis a város egyetlen Oscar-díjasa született” – mondta el az egyesületi vezető hozzátéve: tervezik szerint az épületben egy olyan filmes összművészeti kulturális központot hoznak létre, mely a jövőben a Cinefestnek és a miskolci vizuális kultúrának is az otthona lesz.
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora arról beszélt, nekik minden olyan kezdeményezés fontos, ami által több lesz, fejlődik Miskolc, hiszen a felsőoktatási intézmény idén már hetvenöt éve otthon van a városban. Kiemelte, az egyetem örömmel csatlakozott az összefogáshoz, melynek eredményeképpen megújulhat a Pressburger-ház.
– Ha közösen gondolkodik, és egyfelé húz a város és az egyeteme, mindent meg tudunk tenni annak érdekében, hogy a fiatalok számára olyan jövőt biztosítsunk, ami miatt örömmel maradnak itt, a város számára pedig olyan fiatalokat képezzünk, akiknek fontos Miskolc és ha kell, tesznek is érte. – mondta.
Veres Pál, Miskolc polgármestere végül hozzátette, közel áll a lelkéhez a most induló projekt, hiszen egy összefogásnak köszönhetően egy, a város számára fontos épület újulhat meg. „Nemcsak megújul egy épület, hanem abban közösségi tér jön létre, melyekre a mai világban igen-igen nagy szükség van. Ez a projekt éppen az összefogás és a közösség miatt nagyon miskolci, büszke vagyok rá, hogy itt lehettem a nyitórendezvényen” – tette hozzá a városvezető.