Ugrás a tartalomra

Miskolci Nemzeti Színház

Képgaléria
Évadhirdető a színházban
Ezeket az új előadásokat láthatjuk ősztől a miskolci színházban
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház összesen tizennégy új produkcióval készül a szeptemberben kezdődő új évadra.
Csiszár Imre
Legendás miskolci évek Csiszár Imrével
KultúraMiskolcKultúraSzabadidő
Vannak színészek, akik már életükben legendákká válnak. De vannak - jóval kevesebben - színházigazgatók, rendezők is ebben a sorban. Csiszár Imre közéjük tartozik, miskolci éveivel beírta magát a színháztörténetbe.
Közönségtalálkozókra hív a Miskolci Nemzeti Színház
MiskolcKultúra
Májusban kétszer is lehetősége lesz a miskolci közönségnek első kézből megismerni egy-egy előadás kulisszatitkait, ugyanis a Marat/Sade és Az öngyilkos előadások után közönségtalálkozóval egybekötött szakmai beszélgetést szervez a teátrum.
Éder Vera kiállításával nyitott a Horizont
Éder Vera tárlatával nyitott a Horizont
MiskolcKultúra
Ezen a héten ismét a táncé a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban, kedden megnyitották a Horizont fesztivált.